HÍREK
Az európai szintű ellenőrzés keretében a vezetési és pihenőidővel, és a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálják.
HÍREK
„Egyetlen, eléggé el nem ítélhető bűnös gaztettei a harminc év minden napjának minden jó cselekedetét, sok ártatlan, önzetlen ember áldozatos munkáját, a felépített védőháló egészét nem tehetik semmissé” – mondta a ferences rend erdélyi tartományfőnöke.
HÍREK
Vizsgálják, miként fordulhatott elő, hogy utasokkal a fedélzeten tárolóvágányra húzták a meghibásodott kocsit.
HÍREK
Az Igazságügyi Minisztérium szerint minden évben számos fogyasztói panasz érkezik a légitársasággal szemben.
HÍREK
Az énekes a Blikktől értesült a Gazdasági Versenyhivatal által indított vizsgálatról, amihez elmondása szerint „tiszta szívvel és lelki nyugalommal” állnak.
HÍREK
A gyanú szerint a cég és a tulajdonos-ügyvezető Kasza Tibi jogsértő módon sugallják a termékekről a reklámokban, hogy azok alkalmasak lehetnek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására.
HÍREK
A légitársaság simán áthárította a kormány által kivetett különadót az utasokra. A gazdaságfejlesztési miniszter azonnali vizsgálatot követelt.
HÍREK
Sok szurkolónak nem sikerült bejutni a stadionba. A kezdés végül 35 percet csúszott. A rendőrök könnygázzal oszlatták fel a tömeget.
HÍREK
Felmerült a gyanú, hogy a japán autógyár dízeljárműveibe a nitrogén-oxidok kibocsátási szintjét meghamisító eszközt építhettek be.
HÍREK
Szilágyi Zoltánt további intézkedésig nem kívánatos személynek nyilvánította a rendezvényein a MÚSZ.
HÍREK
A felszólaló ellenzéki politikusok szerint az állam a saját adósságát próbálja behajtani Iványi Gáborék egyesületén, miközben már régóta csak nevükben kereszténydemokraták.
HÍREK
Az ellenzéki politikusok szerint kizárt, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter vagy Orbán Viktor nem tudott arról, mi folyik a kormányban.
HÍREK
A fejlesztő kutatók szerint ez lehet a világ legegyszerűbb és leghatékonyabb véralvadékonyságot mérő tesztje, amely a szegényebb országokban is több millió ember számára válhat elérhetővé.
Népszerű
Ajánljuk