HÍREK
A vizsgálat kiterjed a traumatológiai ellátás jelenlegi helyzetére és a felmondott orvosok távozásának körülményeire – írják a közleményükben.
HÍREK
A Másállapotot a szülészetben mozgalom felhívására sorra érkeznek a kismamák, édesanyák, nők történetei. Már több hivatalos szerv is vizsgálódik.
HÍREK
A DK és a Párbeszéd pedig módosítókat nyújtott be a törvényhez, egyebek mellett azt szeretnék elérni, hogy a katolikus egyház belső vizsgálatban tárja fel, és hozza nyilvánosságra az egyházon belül elkövetett pedofil bűncselekményeket.
HÍREK
'Kifejezetten aggódunk emiatt' - mondta Franciaország európai ügyekért felelős államtitkára, aki kezdeményezni fogja, hogy vizsgálják meg a melegellenes törvényt.
HÍREK
A csecsemőkorában örökbefogadott kislányt azóta kiemelték az amerikai anya gyámsága alól, és 16 napon keresztül megfigyelték a helyi kórházban, ahol semmilyen betegség jelét nem észlelték nála.
HÍREK
Azt akarják kideríteni, ki fizette a brit miniszterelnök és párja luxusvakációját 2019 karácsonyán.
HÍREK
A kamara alelnöke szerint az elmaradt vizsgálatok következtében 5-10 év múlva magasabb lehet majd a halálozás.
HÍREK
Szerinte ugyanis a laikusok ezeket a leleteket nehezen tudják értelmezni, ehhez mindenképp szakember kell. Viszont még ők sem tudják, hogy a koronavírussal szembeni védettségben milyen jelentőségük van ezeknek az értékeknek.
HÍREK
A Zacher Gáborral készült beszélgetés első része után Kollár Lajos, Kásler Miklós főtanácsadója 63 szakmai tagozat vezetőjétől azt kérte, hogy ítéljék meg, helyes-e etikailag, amiket az orvos mondott.
HÍREK
„Ezennel kihívom Orbán Viktort, hogy vesse magát alá ő is a poligráfos vizsgálatnak! Elvégre bátor, szókimondó és beleállós embernek tartja magát, úgyhogy itt a bizonyítási lehetőség” - írja a felvételhez a politikus.
HÍREK
„Klímaberendezés nélküli, elavult metrókocsikat kaptunk közel 70 milliárd forintért, ezért természetesen valakinek felelnie kell” – írta a főpolgármester.
HÍREK
Az udvar szerint a zaklatás semmilyen formáját nem tűrik el. Harry herceg felesége tagadta a vádakat.
HÍREK
A járvány elleni védekezés vezetője fenyegetést kapott, ezért a hatóságok biztosítják jelenleg a védelmét.
Népszerű
Ajánljuk