FELFEDEZŐ
Videón, ahogy a vízimentők a viharos széllel dacolva mentenek ki négy embert egy hajóról a Balatonon
90 km/órát is meghaladó szélben kellett helytállnia a szakszolgálat munkatársainak a tavon.
FELFEDEZŐ
A fiú Balatonfenyvesen, egy 57 éves férfi Balatonföldváron vesztette életét csütörtök délután a Balatonban.
FELFEDEZŐ
Semmilyen segítő mellényt nem viseltek, úszástudásuk pedig legfeljebb 50 méter leúszására volt alkalmas.
FELFEDEZŐ
„Az emberek sokszor tévesen azt hiszik, hogy egy gyerekkori minimális úszástudás a vadvízen is elég”
Batházi Tamással, a Vízimentő Szakszövetség elnökével a Balatonba fulladt testvérpár tragédiájáról, és arról is beszélgettünk, mire kell odafigyelni a fürdőzésnél, legyen szó felnőttekről, vagy gyerekekről. De azt is elmondta, mit csináljunk, ha mégis bajba kerülünk.
FELFEDEZŐ
A vízimentők 45 percen keresztül próbálták újraéleszteni, de nem tudták megmenteni az életét.
FELFEDEZŐ
Az önmagában is aljas tettet tetézték azzal, hogy vizet öntöttek a tankba, amitől jelentős kár is keletkezett a hajóban.
FELFEDEZŐ
Váltóban és egyéniben is nyertek még egy-egy bronzot az Olaszországban rendezett versenyen.
FELFEDEZŐ
A Velencei-tónál a hirtelen felerősödő széllökések és az erős hullámzás miatt kerültek bajba.
FELFEDEZŐ
Pedig II. fokú viharjelzés volt érvényben. A vízimentők videót is készítettek a hullámzó tavon zajló folyamatos embermentés közben.
Népszerű
Ajánljuk