KÖZÖSSÉG
A Nemzeti Színház, a Magyar Teátrumi Társaság és az SZFE alapítványának vezetése mellett új feladatkört kapott a rendező.
KÖZÖSSÉG
A Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnöke a színházrendező osztályt fogja vezetni szeptembertől.
KÖZÖSSÉG
Egy új, veszélyhelyzetben alkalmazható jogszabályra hivatkozva a kuratórium úgy döntött, csak 2021. február 1-től érvényesek a diákok tanulmányai.
KÖZÖSSÉG
Amikor megjavult a mikrofon, azt mondta, hogy a baloldal áll az SZFE-megmozdulások és az egyetemfoglalás mögött. Az egyetem képviselői szerint elvesztették az autonómiát, és ezért küzdenek.
KÖZÖSSÉG
Ebben többek között kétlépcsős béremelést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték sz SZFE új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja.
KÖZÖSSÉG
A Színművészetisek szerint az általuk kért nyolc követelésből hatra semmilyen választ nem kaptak eddig.
KÖZÖSSÉG
Dr. Aáry-Tamás Lajos, oktatási jogok biztosa áttanulmányozta a hallgatók beadványát, és vizsgálatot indított az ügyben.
KÖZÖSSÉG
Követeléseik teljesítéséig nem engednek be senkit az egyetem Film-, és Médiaintézetébe sem.
KÖZÖSSÉG
Több szakszervezet és intézmény is jelezte, hogy szolidaritást vállalva ők is csatlakoznak.
KÖZÖSSÉG
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány szerint „az SZFE polgárai közül tucatnyian meggátolták Szarka Gábort abban, hogy belépjen az egyetem épületébe, és aktívan közreműködhessen az átadás-átvétel folyamatában.”
Népszerű
Ajánljuk