KULT
Szász Júlia a felépülésük óta először áll együtt színpadra a másik megsérült színésszel, Horváth Lajos Ottóval, a Centrál Színház új előadásának bemutatóján, február 8-án.
KULT
A Cserhalmiról szóló új könyvben megjelent állításokra reagált a Nemzeti Színház igazgatója. Szerinte ő sosem ordított és árulózott.
KULT
Farkas Dénes mesélt arról, mi volt a különbség Alföldi és Vidnyánszky Nemzetije között, a színház légköréről és a körülötte elfogyó levegőről is.
KULT
Hamletet idézett és nagyon keményen beszólt a társulatnak a színész, amiért elfogadták, hogy nincs felelőse a tavaly a színpadon történt balesetnek.
KULT
A színész szerint bebizonyosodott, hogy a Nemzeti Színház igazgatója hazudott. Szerinte Vidnyánszky Attilának mennie kell.
KULT
Azt akarják, hogy ezt Horváth is elismerje. Azt is leírták, hogy szerintük eddig mennyi pénzt fizettek ki neki.
KULT
A színész fájlalta, hogy a színház igazgatója őt tette felelőssé a balesetért, noha szerinte ezt az igazságszolgáltatásnak kellene eldöntenie.
KULT
A Nemzeti Színház igazgatója szerint a súlyos színházi balesetet szenvedett színésznő nem akar a továbbiakban vele dolgozni.
KULT
A Nemzeti Színház vezérigazgatója a novemberi színészbaleset kapcsán adott interjút. Vidnyánszky szerint valakik befolyásolják Szász Júliát.
KULT
A szervezők szerint ez már nem maradhat így tovább. A magyar kultúra ennél többet érdemel! - áll felhívásukban, amelyben az igazgató távozását követelik.
KULT
A színész kiállt a Nemzeti Színházban balesetet szenvedett művészek mellett. Szerinte az igazgató pártpolitikai csatateret kreált a magyar kulturális életből, és a kussolás váltotta fel a tehetséget, a szorgalmat és a kritikus gondolkodást.
KULT
A színházigazgató szerint a megsérült színészek eddig több mint 5 millió forint támogatást kaptak, ezzel szemben Szász Júliához ennek az összegnek csak a töredéke jutott el. Kártérítést nem kapott még.
KULT
A Nemzeti Színház igazgatója szerint nem lehet megállapítani ilyen baleset során kizárolagosságot, mert az precedens értékű lesz, vagyis a későbbiekben az előző esetre fognak jogalapként tekinteni.
KULT
Kilométer hosszú posztban reagált a fiatal színész arra, hogy többen is páros lábbal beleszálltak, miután Vidnyánszky Attila bejelentette, a Nemzeti Színházhoz szerződik.
KULT
Férjével, a szintén nemzetis Trill Zsolttal úgy gondolják, hogy azzal csak „a Nemzeti Színházat tapossák még lejjebb”. Udvaros bejelentése szerinte rossz fényt vetett a színházra.
KULT
Mint ismeretes, Vidnyánszky nem gratulált telefonon Kulka Jánosnak a Nemzet Színésze címhez, holott a szokásjog és az írott szabályok is erre kötelezik, mint a Nemzeti Színház direktorát.
Népszerű
Ajánljuk