KULT
A Rovatból

„Itt a színész is hibázott” – Vidnyánszky Attila válaszolt Udvaros Dorottya balesettel kapcsolatos kijelentéseire

A Nemzeti Színház igazgatója szerint nem lehet megállapítani ilyen baleset során kizárolagosságot, mert az precedens értékű lesz, vagyis a későbbiekben az előző esetre fognak jogalapként tekinteni.


A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila is reagált Udvaros Dorottya kijelentéseire, amelyben a színésznő látszateseménynek nevezte a baleset miatt indított belső vizsgálatot. Vidnyánszky nem tartja kollegiálisnak a színésznő megjegyzéseit – írta meg a Blikk.

„A belső vizsgálat egy látszatesemény volt, lehetett tudni, hogy azt fogja megállapítani, hogy nem találunk egyszemélyi felelőst. Egyet nem is lehet találni, többet viszont igen. Elsősorban a darab rendezőjét és a színház igazgatóját, természetesen”

– fogalmazott Udvaros Dorottya a Partizán szerdai műsorában. A színésznő arról is beszámolt, mivel több alkalommal is jelezték Vidnyánszky Attila igazgatónak a díszletekkel kapcsolatos aggályaikat, csoda, hogy nem történt korábban baleset. A színésznő az interjúban azt is elárulta, szerinte a két kollégája a baleset óta nem kapott semmilyen pénzügyi kompenzációt. Úgy tudja, ahhoz, hogy a biztosító fizessen nekik, az intézménynek el kellene ismernie, hogy munkahelyi baleset történt, ám a színház ezt tagadja.

A Nemzeti Színház igazgatója az Origónak reagált a színésznő kijelentéseire.

Vidnyánszky szerint nem igaz, hogy nem ismerik el az üzemi baleset tényét. Hozzátette: azt nem ismerik el, hogy kizárólagos felelősség terheli a színházat.

„Ha ilyen esetben kizárólagosságot állapítunk meg, precedens értékű lesz. Itt a színész is hibázott”

– fogalmazott. Ő nem tartja „kifejezetten kollegiális gesztusnak”, hogy Udvaros látszateseménynek nevezte a baleset miatt indított belső vizsgálatot.

Vidnyánszky a lapnak azt is elmondta, hogy november óta fejenként több mint ötmillió forintot kapott a két színész, a táppénzen felül, különböző jogcímeken:

„A pénteki napon bekövetkezett, nagyon sajnálatos baleset után már hétfőn kéthavi fizetést utaltunk át nekik, és azóta is folyamatosan utalunk.”

Udvaros Dorottya még május elején vallotta be, hogy Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a szerződését a Nemzeti Színházban, emiatt 22 év után távozik onnan. Az igazgató azonban most elmondta az Origónak:

„A lényegesnek vagy a legfontosabbnak azt tartom, hogy Udvaros Dorottya néhány napja aláírta a Nemzeti Színház által neki felajánlott szerződést, aminek természetesen örülök.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Cserhalmi György a Kossuth-díjról: Rosszabbul áll a helyzet, mint a szocializmusban
A Magyar Színházi Társaság független bizottsága a díjátadó után tette közzé saját névsorát. A lépéssel azt jelzik, hogy az állami döntnökök több mint tíz éve figyelmen kívül hagyják javaslataikat.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Alig pár órával azután, hogy március 14-én, szombaton átadták az idei Kossuth-díjakat, a Magyar Színházi Társaság máris közzétette a saját, független szakmai bizottsága által javasolt névsort, nyíltan jelezve, hogy a szakma másokat részesített volna a legmagasabb állami elismerésben. A nemzeti ünnep alkalmából tartott díjátadón a színművészek közül Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója és Gáspár Tibor színész vehette át az elismerést, mellettük Pataky Attila és Rúzsa Magdi énekesek is Kossuth-díjasok lettek.

A Magyar Színházi Társaság közleményben jelezte, több mint egy évtizede „szorongató hiányérzettel” figyelik a szakmai elismerések alakulását, mert úgy látják, az állami döntnökök nem veszik figyelembe a felterjesztéseiket.

Bodor Johanna, a szervezet elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy a javaslataikat újra és újra mellőzik. „Több mint tíz éve – egy-két kivételtől eltekintve – nem érnek célba az MSZT javaslatai. Most egy szakmai minőséget, kvalitásérzéket reprezentáló, nagy szakmai és erkölcsi felelősséggel jelölő grémium felterjesztéseit hagyták figyelmen kívül. Amikor az előadó-művészeti szakma legnagyobb tekintélyű alkotói közül tizenketten névvel vállalják szakmai javaslataikat – sőt ők még konzultáltak további Kossuth-díjas kollégáikkal –, az nem pusztán ajánlás, hanem felelősségvállalás a magyar művészet értékeiért” – fogalmazott.

A Magyar Színházi Társaság tavaly kérte fel tizenkét Kossuth-díjas művész – Bánsági Ildikót, Cserhalmi Györgyöt, Csikos Sándort, Hegedűs D. Gézát, Kolonits Klárát, Kovács Jánost, Máté Gábort, Molnár Piroskát, Nagy-Kálózy Esztert, Szakács Györgyit, Valló Pétert és Volf Katalint –, hogy egy független Művészeti Díj Bizottság tagjaiként segítsék a 77 tagszervezetük jelölési folyamatát. A bizottság konszenzussal döntött a felterjesztésekről, hogy a névsorok hitelesek és megkérdőjelezhetetlenek legyenek.

A testület Kossuth-díjra javasolta Fekete Ernő, Fodor Tamás, Gáspár Tibor, Kiss Mari, László Zsolt, Monori Lili, Ónodi Eszter, Takács Katalin, Tóth Ildikó és Pintér Béla színművészeket.

Mellettük Lőcsei Jenő, Lőrinc Katalin és Nagy Tamás táncművészeket, Kovácsházi István, Ötvös Csaba és Pitti Katalin énekművészeket, Dukay Barnabás zeneszerzőt, Szokolay Balázs zongoraművészt, Várdai István gordonkaművészt, valamint Antal Csaba és Khell Csörsz tervezőművészeket tartották érdemesnek a díjra. A bizottság Kiváló Művész díjra terjesztette fel Derzsi Jánost, Für Anikót, Hernádi Juditot, Kerekes Évát és Mucsi Zoltánt, Érdemes Művész díjra pedig Fekete Gizit, Görög Lászlót, Harsányi Attilát, Hegyi Barbarát, Keresztes Tamást, Máhr Ágit, Martin Mártát és Mertz Tibort.

Cserhalmi György, a független bizottság tagja az állami díjátadó után úgy nyilatkozott, Gáspár Tibor Kossuth-díjának felhőtlenül örül, de a helyzetet jóval borúsabban látja.

„Azt gondolom, rosszabbul áll a helyzet, mint a szocializmus időszakában. Ott azért néha elég alaposan beletrafáltak, és még az utolsó pillanatban megpróbálták azt a csorbát is kiköszörülni, hogy Őze Lajosnak és Latinovits Zoltánnak nem adtak Kossuth-díjat, de 1990-ben posztumusz nekik ítélték oda.

Ezért fordulhatott elő az, hogy én egy évben kaptam velük Kossuth-díjat. Kinek hiányzik az, hogy majd posztumuszokat osztogassunk pár év múlva?

Minden rendszernek az egyik legnagyobb hibája az előítéletesség”

– fogalmazott a nemzet színésze. Cserhalmi szerint nem egy „ellenlistát” akartak összeállítani, hanem egy szakmailag és morálisan száz százalékosan vállalható névsort. Hozzátette: „A művészeti díjaknak nem törésvonalakat kellene kijelölniük a szakmán belül, hanem éppen azt kellene megmutatniuk: a magyar kultúra értékei túlmutatnak minden megosztottságon.”

Az állami díjakról döntő Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság állandó elnöke a mindenkori miniszterelnök, a korábbi albizottsági rendszert pedig már nem alkalmazzák. A művészeti díjakra javaslatot tevő bizottságok tagjait a kulturális miniszter kéri fel, a szakmai szervezetek javaslatainak mérlegelésével. Az állami kommunikáció szerint a díjak a magyar kultúra kiemelkedő teljesítményeit ismerik el.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Törőcsik Franciska a Jászai Mari-díjjal kapott teljes pénzjutalmat egy alapítványnak ajánlotta fel
A színésznő a Facebookon jelentette be a jó hírt. A nemes gesztussal a jövő kiemelkedő alkotóit szeretné támogatni.


Törőcsik Franciska egy Instagram-posztban jelentette be, hogy Jászai Mari-díjban részesült. A színésznő szerint „igazán megtisztelő, hogy a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjáról elnevezett díjban” részesülhetett.

Közölte továbbá, hogy a díjjal járó teljes pénzjutalmat az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlja fel, „akiknek a munkáját nagyon fontosnak tartom, és régóta figyelemmel kísérem”.

A posztban azt írta, mások is tudják támogatni a szervezet tevékenységét, „hiszen már közöttünk vannak a jövő kiemelkedő alkotói, és talán éppen egy ilyen odaadó csapat munkáján múlik, hogy egyszer majd nagyon büszkék lehessünk rájuk”.

Törőcsik Franciska 1990-ben született Budapesten, a nagyközönség többek között az RTL A mi kis falunk című sorozatából ismeri. A színésznő színházi munkái mellett zenés projektekkel is foglalkozik, és a névrokonság ellenére nem áll rokoni kapcsolatban Törőcsik Marival.

Az Igazgyöngy Alapítvány 1999-ben jött létre Berettyóújfaluban, L. Ritók Nóra alapításával. A szervezet komplex esélyteremtő modellként működik Kelet-Magyarországon, ahol a vizuális nevelésre építve művészeti oktatást, kríziskezelést, családtámogatást és közösségfejlesztést végeznek a generációs szegénységben élő családok körében. Az alapítvány vezetője 2025-ben az operatív feladatok egy részét átadta, de stratégiai szerepben továbbra is részt vesz a munkában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Pamkutyán is zengett a „Mocskos Fidesz!”
Az Osbáth testvérek hatalmas nosztalgiabulit ígértek, de a Z generációs közönség váratlanul átvette az irányítást. A youtuberek ártatlan viccei helyett hirtelen a „Mocskos Fidesz!” zúgott az arénában.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 14.



Aki azt várta, hogy a nyár elmúltával a „Mocskos Fidesz!” skandálás is eltűnik a magyar koncertekről, nem is tévedhetett volna nagyobbat. Péntek este ugyanis nem egy politizálós előadó fellépésén, hanem a youtuber viccduó, a Pamkutya koncertjén harsant fel a rigmus a döntően tizenévesekből álló közönségből az MVM Dome-ban. A videófelvételek tanúsága szerint

nemcsak egy-két fiatal kiabált, hanem rendesen zúgott a Z generációs véleménynyilvánítás az Orbán-kormányról,

írta a 444.

Az Osbáth testvérpár, Márk és Norbert eredetileg egyetlen nosztalgiakoncertet hirdetett meg, de akkora érdeklődést váltott ki, hogy végül még hat további dátumot is be kellett jelenteniük. A jelenség, vagyis

a kormánykritikus rigmus skandálása nem új keletű: 2025 nyarától rendszeresen felhangzott nagy fesztiválokon, például a Szigeten és a Fishing on Orfűn is.

Azonban az, hogy egy zárt arénában, egy deklaráltan nem politizáló, szórakoztató formáció eseményén is tömegesen jelenik meg, új szintet jelent.

Bár a Pamkutya közvetlenül nem politizál, az Osbáth fivérek neve már korábban is felmerült közéleti kontextusban.

Két évvel ezelőtt, 2024 márciusában részt vettek David Pressman amerikai nagykövet meghívására egy követségi rendezvényen.

Akkor ezt posztolták: „Néha meglepő dolgok történnek velünk, […] meghívást kaptunk az Amerikai Nagykövetségtől.” A látogatás vitát váltott ki az influenszerek között, Dancsó Péter youtuber például feltette a kérdést: „Vajon miért járkálnak ennyien az amerikai nagykövetségre?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
46 milliárd forint egyetlen estére: így keresi degeszre magát a hollywoodi virágkötő és fánkos az Oscar-gálán
A 98. Oscar-gála több ezer ideiglenes munkahelyet teremt Los Angelesben, a rendezvényhez kapcsolódó eseményekkel együtt. Az Akadémia becslése szerint a közvetlen gazdasági hatás eléri a 134 millió dollárt.


Negyvenhatmilliárd forint egyetlen estére. Nagyjából ennyi pénzt pumpál ma a Los Angeles-i régió gazdaságába a filmvilág legnagyobb eseménye, miközben maga a műsor előállítása alig húszmilliárd forintot emészt fel.

A vörös szőnyeg csillogása mögött kőkemény üzlet húzódik, ahol a harmincmásodperces reklámhelyekért is hatszáz- és hétszáznyolcvanmillió forint közötti összegeket fizetnek a hirdetők.

A számok mögött pedig virágkötők, sofőrök, stylistok, étterem-tulajdonosok és szállodák állnak, akiknek ez a hét jelenti az év legfontosabb időszakát.

A tengerentúlon egy országos tévécsatorna és egy streamingplatform közvetíti a díjátadót, amelynek időzítése a nézői és hirdetői pénzeket is alapvetően meghatározza.

A Privátbankár elemzése rámutat, hogy az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia megbízásából készült jelentés szerint a gála és a hozzá kapcsolódó rendezvények közvetlen gazdasági hatása eléri a százharmincnégy millió dollárt, ami a jelenlegi árfolyamon számolva több mint negyvenhatmilliárd forintot jelent.

A hatalmas összegek a helyi kisvállalkozóknál és a szezonális munkásoknál csapódnak le.

A rendezvény heteiben több ezer ideiglenes munkahely jön létre. „Óriási üzleti hatása van az iparágunkra” – mondta a Los Angeles Timesban Bill Kramer, az Akadémia vezérigazgatója.

A beszállítók számára ez az időszak nemcsak a bevételről, hanem a presztízsről is szól.

„Az Oscarhoz kötődő munkák olyan módon formálták a hírnevünket, ahogyan azt semmilyen marketingkampány nem tudná” – tette hozzá Michael Uncapher, egy helyi virágkötészet tulajdonosa.

A turizmusból és vendéglátásból élők is hasonlóan élik meg a felhajtást.

„Amióta újranyitottunk, évről évre egyre forgalmasabbak vagyunk, most, hogy jön az Oscar, rengeteg helyről érkeznek az emberek” – mondta Alex Brandt, egy hollywoodi túraszervező cég operatív vezetője.

Egy fánkozó tulajdonosa, Alex Alejomeire is megerősítette a forgalomnövekedést: „Nagyon pörgünk, nekünk ez nagyszerű.”

A helyi költésekre és a munkalehetőségekre épül rá a nagy televíziós üzlet.

A műsor előállítási költségét ötvennyolc és hatvanmillió dollár, vagyis nagyjából húszmilliárd forint közé teszik. Ezzel szemben az Akadémia díjátadóhoz kapcsolódó bevételei a legutóbbi nyilvános beszámolók alapján megközelítik a száznegyvenhét millió dollárt, ami több mint ötvenmilliárd forint.

A képernyőn megjelenő márkák finanszírozzák a show jelentős részét. A harmincmásodperces reklámspotok ára az elmúlt időszakban 1,7 és 2,3 millió dollár között mozgott, a teljes reklámbevétel pedig a korábbi évek adatai alapján a százötvenmillió dollárt is elérheti.

A műsor jövője azonban nem csak a reklámpiacon dől el, hanem a terjesztési jogokon is.

Az már biztos, hogy az amerikai piacon a jelenlegi csatorna marad a hivatalos otthon egészen a századik gáláig. A szerződés pontos pénzügyi részleteit a felek nem hozták nyilvánosságra. A televíziós korszak után viszont komoly változás jön: a rákövetkező évtől egészen a kétezer-harmincharmadik évig egy videómegosztó platform veszi át a közvetítési jogokat, ezzel a világ egyik legrégebbi filmes eseménye végleg belép a globális streaming térbe.

A show körüli luxusvilág állandó beszédtéma, amelynek egyik legvitatottabb eleme a jelölteknek járó ajándékcsomag.

Az idei, az Akadémiától teljesen független, nem hivatalos válogatás értékét több forrás is háromszázötvenezer dollárra, azaz nagyjából száztizenkilencmillió forintra becsüli.

A csomag összeállítója egyáltalán nem titkolja a kezdeményezés exkluzív jellegét. „A mi rendkívüli ajándékaink semmilyen módon nem szükségalapúak” – mondta egy magazinban Lash Fary, a csomagokat kurátorként összeállító cég alapítója.

A kilencvennyolcadik Oscar-gála ma este, helyi idő szerint délután négy órakor, keleti parti idő szerint este hétkor veszi kezdetét. A magyar nézők számára ez azt jelenti, hogy a közvetítés hétfőn pontban éjfélkor indul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk