SZEMPONT
Milyen veszéllyel jár alapjogaink gyakorlására és a kormányzattal szembeni kritikus vélemények megfogalmazására a T/15997. számú törvényjavaslat elfogadása? Az Eötvös Károly Intézet álláspontja.
SZEMPONT
Barkóczi Balázs felszólította a kormányt, hogy „saját hatalmának bebetonozása helyett” érdemben foglalkozzon az emberek problémáival.
SZEMPONT
A vásárlóként jelentkező osztrák cég közölte, hogy a régió vezető biztosítójaként hosszú távon gondolkodik a magyar piacban is, a negyed évszázados magyarországi működés után nem tartják magukat külföldi befektetőnek.
SZEMPONT
Gulyás Gergely még a csütörtöki kormányinfón jelentette be, hogy egyelőre maradnak a korlátozások.
SZEMPONT
Az ellenzék várhatóan nemmel szavaz, de enélkül is megvan a kétharmados többsége a kormánynak.
SZEMPONT
„A városaink kifosztása nemcsak, hogy nem kormányzás, de még alkotmányellenes is” - írta a főpolgármester közleményében.
SZEMPONT
Egy tegnap megjelent kormányrendelet szerint több új szabály is vonatkozik az egyenruhásokra veszélyhelyzet esetén.
SZEMPONT
Megjelent a kormányrendelet, ami az egészségügyi jogviszonyról szóló részletszabályokat tartalmazza.
SZEMPONT
Egy új kormányrendelet szerint veszélyhelyzetben a felsőoktatási intézmény fenntartója azonnal törölheti a tanulók aktuális félévét, ha nem tudja ellenőrizni az órákat.
SZEMPONT
Egy jól eldugott, tegnap megjelent új jogszabály szerint gyakorlatilag bármelyik munkakereső kötelezhető közmunkára. Akkor is ha diplomája, vagy szakképesítése van.
SZEMPONT
Meg az egészségügynek is besegítenek, ahol úgy látszik, mégsem áll rendelkezésre minden a küzdelemben. Még ma dönthetnek is erről a kormányülésen.
SZEMPONT
Szerda éjjel a kormány megszüntette a veszélyhelyzetet. A Magyar Közlönyben megjelent rendeletben ugyanakkor nem szerepel vásárlási időkorlát.
SZEMPONT
A kormány lehetőséget kap arra, hogy az országos tisztifőorvos javaslatára, a miniszter előterjesztése alapján egészségügyi válsághelyzetet rendeljen el, amely járványügyi készültségnek minősül.
SZEMPONT
Kiderült az is, meddig marad az ingyenes parkolás, és mennyi idő van meghosszabbítani a lejárt okmányokat.
SZEMPONT
Mit kaptunk a kényszerűségből megtapasztalt, számunkra új formától? És mit nem? Mire tanított? És még inkább: mire figyelmeztetett?
Népszerű
Ajánljuk