JÁTÉK
A katasztrófavédelem tagjai versbe foglalták kedvenc szakkifejezéseiket a magyar nyelv napjára.
JÁTÉK
Dobó Kata és Molnár-Szilágyi Szilvi is csatlakozott az akcióhoz. Elárulták, hogy az igaz eseteket feldolgozó költeményekben ráismertek saját gyerekeik egy-egy hasonló történetére.
JÁTÉK
Andrássy Réka átírta Unom című versét a gyerekeknek. Tán nincs is olyan család, aki nem élte volna át mindezeket. Léna verses dobozán közzétett videót pedig imádják, akik már hallották.
JÁTÉK
Az ötlet egy budapesti vállalkozóé, az olasz amatőr színtársulat gyönyörűen megoldotta a nem könnyű feladatot.
JÁTÉK
A legismertebb és a legtöbbet idézett magyar költő rövid élete során több, mint ezer verset írt. Neve összeforrt 1848 márciusával is. Ünnepi kvízjátékunkban az ő versei játsszák a főszerepet.
JÁTÉK
A világzenétől kezdve a rockos megszólaláson át a gyerekeknek szóló lemezekig, szinte minden megtalálható a zenei palettájukon.
JÁTÉK
Mintha magyar betűk lettek volna, de mégsem. Láttuk gépeken, filmek elején, sportmezeken. Aztán hamar megtanultuk, hogy nem „cécécépének” kell ejteni, hanem „eszeszeszernek” és a nagy testvéri országot, a Szovjetuniót jelenti.
JÁTÉK
Az Accord vonósnégyessel további tíz megzenésített Radnóti-verset vettek fel a Kiscelli templomterében.
JÁTÉK
A cikkben felsorolt könyvek olyan szerzők művei, akik maguk is részesei voltak a békebeli főváros mindennapi életének, s így valóban hiteles képet tudnak számunkra adni az akkori világról, emberekről és érzésekről.
JÁTÉK
Betegsége óta először láthatja, illetve hallhatja a közönség a színészt szavalni, aki Ady egyik négysorosát adta elő.
JÁTÉK
Juhász Anna irodalmár, aki az édesapjáról, Juhász Ferencről készülő film kapcsán az utolsó interjút készítette Kányádival, a költőre emlékezett.
JÁTÉK
'Így láttuk mi a VOLT Fesztivált, és kedvenc bulihimnuszunkat el is verseltük rá!' - írja a RókaLand.
Népszerű
Ajánljuk