SZTÁRVILÁG
Az úszónő szerint volt, hogy több ember előtt történt meg az eset. Már gyerekkorában ki akart tálalni, de akkor még „kiröhögték”.
SZTÁRVILÁG
Mi jellemezhetné jobban a feszült helyzetet, mint az, hogy ökölharccá fajult a vitaműsor.
SZTÁRVILÁG
Egy feldühödött házaspár rontott az orvosnak, akinek ugyan sikerült kimenekülnie a rendelőből, de a verekedés az utcán is folytatódott.
SZTÁRVILÁG
Egy ittas apa és fia támadt rá az egyenruhásokra, miután azok egy kocsmai verekedés miatt előállították a férfi másik fiát.
SZTÁRVILÁG
Bár a jelenlévők arra bátorították, hogy ne hagyja magát, a megtámadott fiú nem védekezett, nem ütött vissza.
SZTÁRVILÁG
A település önkormányzata szerint a rendbontók csoportja „elsősorban olyan emberekből áll a rendelkezésre álló információk szerint, amely a választások óta nem tudja elfogadni, hogy a korábbi vezetést az abai emberek leváltották”.
SZTÁRVILÁG
Egy másik férfinek pedig az alkarját kaszabolták össze motoros láncfűrésszel. Jelenleg a gyulai kórházban ápolják a verekedés sérültjeit.
SZTÁRVILÁG
A szemtanú szerint a szurkolónak már kékült az arca, de az egyik őr még akkor sem engedett a szorításból.
SZTÁRVILÁG
Egy autó adásvétele miatt alakult ki konfliktus, nem teljesen fizették ki a vételárat, emiatt erőszakkal vették vissza a korábban eladott járművet.
SZTÁRVILÁG
A szabályt szegő utas a szabadságjogaira hivatkozva tagadta meg a maszk felvételét, majd káromkodni kezdett, és még a rendőrökkel is agresszív volt.
SZTÁRVILÁG
A buszsofőr kinyitotta az ajtót és leköpte a taxist, aki erre felment a buszra és úgy nekivágta a sofőrt a vezetőfülkének, hogy az üveg is betört.
Népszerű
Ajánljuk