KÉK HÍREK
A Rovatból

Megverte a rátámadó férfit a testépítő ügyeletes orvos Fóton

Egy feldühödött házaspár rontott az orvosnak, akinek ugyan sikerült kimenekülnie a rendelőből, de a verekedés az utcán is folytatódott.


Felbőszült házaspár támadt Fóton az ügyeletes orvosra - írja a Borsonline.

Dr. Lestár Ferenc a lapnak elmondta, hogy péntek éjjel egy házaspár hívta fel telefonon az ügyeletet azzal, hogy szombaton az ügyeletben állítsa be a vérnyomását az asszonynak gyógyszerekkel. Az orvos közölte, hogy ez a háziorvos dolga. Ennek ellenére szombaton a férj telefonált, majd személyesen is megjelent a rendelőben.

"A házaspár nő tagja először elkezdte gyalázni a rendszert, mondván, az orvosok mind gyáva férgek, mert félnek a Covidtól, ráadásul azt hisszük, hogy nekünk mindent szabad, én pedig vele szemben megsértettem az orvosi eskümet. Megkértem, hogy a súlyos állítását támassza alá, mire közölte, hogy megtagadtam tőle az ellátást.

Ezután hirtelen kitalálta, hogy nem is a vérnyomásával van baj, mert ő éppen köhög. Azt gondolta, hogy ettől megijedek a koronavírus miatt, de én nem szoktam megijedni. Megjegyeztem, hogy csak annyi megaláztatást kívánok neki az életben, amennyi engem szokott érni a rendelőben. Ezt a mondatot sértésnek vette és elkezdett ordítani, miközben a férje még csak csendben ült. Kértem, hogy fejezze be a hangoskodást, de a nő csak annál jobban ordibált. Amikor megindult felém, én is felálltam, majd a nő nekilökött a szekrénynek. Persze védekeztem, és a támadót ellöktem magamtól"

– mesélte az orvos a lapnak.

A nő után a férfi is nekiesett az ügyeletes orvosnak.

"Rájöttem, hogy egyedül vagyok kettővel szemben. Ilyen helyzetben az ember arra törekszik, hogy kikerüljön a csapdából. Az volt a benyomásom, hogy ha nem teszek semmit, az ember péppé fog verni. Dulakodás alakult ki, és visszaütöttem. A férfival szemtől szemben bokszoltam, a bútorok pedig átrendeződtek. A nő kihasználta, hogy a figyelmemet a férje lefoglalja, és elkezdett hátulról rugdosni. Áttörtem rajtuk, kiszaladtam a nyílt térbe, hogy legalább legyenek szemtanúk. Ők jöttek utánam, de én becsuktam az épület ajtaját. Próbálták kinyomni, de nem tudták, mert erősebb voltam a férfinél. Egyikük ekkor berúgta az üveget. Arrébb álltam, mire a férfi ismét követett, majd újra megsorozta a fejemet. Persze megint visszaadtam. Újabb szájkarate alakult ki, és közölték, hogy ők ketten vannak és majd hamis tanúzással rám verik az ügyet, és egyébként is szólnak a fiaiknak, akik majd agyonvernek engem"

- mondta dr. Lestár.

Végül elgáncsolta a támadó férfit, a fejét pedig egy parkoló autóra fogta, "majd néhányszor hozzávertem. Egy kisebb földharc is kialakult, így a könyököm is megsérült és a ruhám is szennyeződött".

Az orvos elárulta, hogy a történtek nem viselték meg lelkileg.

Végül egy beteg hívta ki a rendőrséget, aki telefonon kereste az orvost, aki közölte vele, hogy épp verik. A telefonáló még a támadók veszekedését is hallotta. A házaspár megvárta a rendőröket, majd mentőt kértek.

"A férj koponyasérülést szenvedett, ezért kórházba szállították. A konkrét diagnózist nem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy csak zúzódásról van szó. Ellenem nem indult büntetőeljárás, tanúként hallgattak ki, de hétfőn meg kell jelennem az igazgatómnál. Benne van a pakliban, hogy kirúgnak" –

zárta a történetét az orvos, aki még annyit elárult, hogy ez volt az első eset, hogy munka közben megtámadták.

A Telex megkeresésére a rendőrség azt írta:

„a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt egy nőt és férfit gyanúsítottként hallgatott ki. Mindketten vallomást tettek, a gyanúsítás ellen pedig panasszal éltek".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET: