HÍREK
A vendéglátásban tevékenykedőket május 31-ét követően is segíti az, hogy továbbra is a legalacsonyabb, 5 százalékos általános forgalmi adót kell felszámítani az elvitelre vagy házhoz szállítással értékesített ételre és italra.
HÍREK
Vannak, akik visszatértek eredeti munkahelyükre az újranyitáskor, más viszont soha többé nem akar ebből a szakmából élni, akkora trauma volt neki az elmúlt bő egy év. Korábbi interjúalanyainkat kérdeztük meg újra.
HÍREK
Még nagyobb tömeg volt az utcán a baranyai megyeszékhelyen, mint pár órával korábban a napsütésben.
HÍREK
A változás könnyebbséget jelenthet a felhasználóknak, hiszen a járványhelyzet alatt eddig nem használt szálláshely, vagy a szabadidő zsebből már lehet vendéglátásra is költeni.
HÍREK
Ők nem kívánnak részt venni semmilyen megkülönböztetésben. Ellenőrzés természetesen lesz ezután is.
HÍREK
Budapesti és vidéki éttermek vezetői meséltek lapunknak arról, hogyan vészelték át az elmúlt „kőkemény” fél évet, és mire számítanak most.
HÍREK
Úgy véli, hogy ennek a szektornak is jó lenne elsőbbséget kapnia, hiszen ők is „frontvonalban” vannak.
HÍREK
Karácsony örül, hogy Orbán eltörölte a teraszdíjat, miután ezt a főváros már februárban bejelentette
A főpolgármester megjegyezte, hogy a Fővárosi Önkormányzat február 8-án jelentette be a maga újraindítási csomagját, ebben pedig a teraszok bérleti díjának elengedése is szerepelt.
HÍREK
A járványidőszakban más cégeknél is próbált munkát keresni a csapatának, hogy együtt maradva vészeljék át a krízist.
HÍREK
Felidézzük, milyen hangulata volt a teraszoknak több mint 100 évvel ezelőtt, a Kádár-kori plakátok alapján pedig ámuldozhattok az akkori árakról is.
HÍREK
A helyiek szerint a városállam a turisták paradicsoma lehet, olyan biztonságos most ott lenni.
HÍREK
Ugyanakkor hozzátette, hogy „a jövőre vonatkozó minden prognózis bizonytalan” a járvány miatt.
HÍREK
Elmentünk a hatalmas adagjairól híres rákospalotai étkezdébe, hogy megtudjuk, hogyan hatott rájuk a járványhelyzet.
HÍREK
Egy hónap alatt több mint ötezerrel, 17 700-ra nőtt a munkáltatói adómentességet igénybe vevő vállalkozások száma.
Népszerű
Ajánljuk