HÍREK
A miniszterelnök szerint Zelenszkij egy komédiás, az ellenzékről pedig azt mondta, hogy árulásra nem lehet közösséget építeni. Mi együtt lélegzünk ezzel az országgal 1988 óta, amióta megalakultunk - közölte.
HÍREK
Zamecsnik Péter szerint a tiszás elképzelés nemcsak egy politikai üzenet, hanem jogilag is megvalósítható lehetőség, amennyiben egy új politikai erő választási győzelmet arat. Azt is elmondta, hogyan lehetséges.
HÍREK
„Sok minden kiderül belőle” - fogalmazott Magyar Péter, majd részletezte is, mire gondol pontosan. Sőt, még folytatást is ígért.
HÍREK
A pártvezető közölte: „Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni”.
HÍREK
A politikai elemző egy több szempontot figyelembe vevő értékelés után árulja el, hogy mit gondol, ki és milyen arányban nyerhet a 2026-os választáson.
HÍREK
A Tények az énekes véleményére reagálva azt emlegette, hogy a fiatalok körében népszerű előadót - szerintük - „egy botrányos, nyilvános vécés videó kapcsán ismerte meg az ország”.
HÍREK
„Ti elhiszitek egy szavát is ezeknek a kivagyi, pökhendi bűnözőknek?” A TISZA Párt vezetője üzent a Fidesz szavazóknak, közös munkára hívta őket.
HÍREK
A lap forrásai szerint még az is elképzelhető, hogy Orbán Viktor vezető fideszes politikusokról szóló dossziékat is átadna Magyar Péternek, hogy cserébe másokat békén hagyjon.
HÍREK
A Tisza párt a nagyvárosokban erősebb, de már a kisebb településeken is utolérte a Fideszt. A teljes kutatás eredményét hétfőn közlik.
HÍREK
A filozófus szerint Orbán rendszere recseg-ropog, a Fideszen belül is nő az elégedetlenség. A választások sorsa, sőt az ország jövője is kérdésessé válhat.
HÍREK
„Ez a javaslat pont nem abba az irányba megy, hogy ellenőrizhetőbb és átláthatóbb legyen a kampány- és pártfinanszírozás, hanem még tovább lazítja az amúgy is nagyon gyenge szabályokat” - véli a K-Monitor igazgatója.
HÍREK
Bár a közleményben nem nevesítik a Tisza Pártot, egyértelmű, hogy a Momentum nem kíván versenytársává válni az immár legerősebb ellenzéki pártnak, és nem szeretné megosztani annak szavazótáborát.
HÍREK
A Fidesz jelöltje 30 százalék alatt, a független győztes jelölt pedig 70 százalék fölött végzett. Kampányában a droghelyzet kezelésére, az utak és csatornák fejlesztésére, több gyermekorvos alkalmazására és az átlátható önkormányzati gazdálkodásra helyezte a hangsúlyt.
HÍREK
A politikus Kolozsváron szavazott, majd elárulta, miről beszélt Orbán Viktorral telefonon. Kelemen szerint sürgősen tisztázni kellett a miniszterelnök meglepő kijelentését.
HÍREK
George Simion pártja szerint több megyéből is bejelentések érkeztek visszaélésekről. A hatóságokat azonnali kivizsgálásra szólították fel.
HÍREK
Az elnökválasztás finisében már a magyar közösség kegyeiért is harcolnak a jelöltek. A tét: szabadság vagy visszatérés a sötét múltba, mondja Nicușor Dan.
HÍREK
A politikai elemző szerint „most Orbán nyitott támadási felületet maga ellen, nem lehet felróni Magyar Péternek, hogy ezt igyekszik a maga javára fordítani és hitelteleníteni Orbánék nemzetféltését.”
Népszerű
Ajánljuk