HÍREK
Vasárnap este eldől, hogy ki vezetheti a következő években Budapestet, és milyen összetételű közgyűlés segíti majd a munkát.
HÍREK
Az idős férfit a jelenlévők próbálták újjáéleszteni, de sem ők, sem az időközben megérkező mentők nem tudták megmenteni az idős szavazót.
HÍREK
A Tisza Párt Budapest négy kerületében indít polgármester-jelöltet, ám az ország más pontjain is vannak jelöltjeik vagy olyan jelöltek, akiket a Tisza Párt támogat.
HÍREK
A legmagasabb részvétel Vas megyében volt 55,86 százalékkal. A megyei jogú városok közül Hódmezővásárhelyen csaknem 60 százalékos volt a részvétel öt óráig.
HÍREK
Az utolsó felmérések többsége pont az ellenkezőjét mutatta. A szlovák miniszterelnököt május 15-én lőtte meg négyszer egy nyugdíjas költő.
HÍREK
Nyiri Tibor szerint túlzás, hogy ha polgármesterként megpróbált meggyőződni valamiről, akkor felpofozzák. Erőszak miatt feljelentést tettek.
HÍREK
V. Naszályi Márta feljelentést tesz a választás befolyásolása miatt, valamint elmondta azt is, hogy abban a körzetben 2650 választásra jogosult lakik, és plusz 800 szavazónak a befolyásolása megmásíthatja az eredményt.
HÍREK
A fideszes jelölt sértegette és a nyaka elvágásával fenyegette ellenfelét Hódmezővásárhelyen. Ozgyin Balázs telefonon keresztül kért bocsánatot Túri Csabától, aki feljelentést tett.
HÍREK
Az LMP támogatta főpolgármester-jelölt azt mondta, azért indult ezen a választáson, hogy meghaladja a gyűlölködést, és nem azért, hogy részt vegyen benne vagy folytassa azt.
HÍREK
Debrecenben, Gödön és Iváncsán az öt évvel ezelőtti mutatókhoz képest a választól ezúttal másfélszer többen vannak – szúrta ki a 444.
HÍREK
Majdnem 10 ezerrel kevesebb önkéntes szavazatszámláló figyeli a vasárnapi választások tisztaságát, mint a legutóbbi önkormányzati választásét. Az eltűnt szavazatszámlálók nyomába eredtünk.
HÍREK
Az önkormányzati választáson vasárnap 7 millió 850 ezer 271 választópolgár szavazhat, az európai parlamenti (EP-) választáson pedig 7 millió 803 ezer 555-en adhatják le voksaikat.
HÍREK
Szentkirályi péntek reggel 8 óra körül, az utolsó pillanatban jelentette be a közösségi oldalán, hogy visszalép a főpolgármesteri választástól Vitézy Dávid javára. Erről a TikTok-csatornáján egy szó sem esett.
HÍREK
Mind az önkormányzati, mint az EP-választáson lényegesen magasabb a részvétel, mint az eddigi rekordévekben.
HÍREK
Szombat este óta kivételesen erős túlterheléses támadás alatt állnak. Jelenleg is akadozik az oldal, de minden erővel azon dolgoznak, hogy eljussanak az olvasókhoz.
Népszerű
Ajánljuk