FELFEDEZŐ
Nyolc évig hiába próbálta visszahódítani a férjét Vicki Williams. A sokkoló vallomás után azonban nem tört össze, hanem új párra és szenvedélyes életre talált.
FELFEDEZŐ
A válás után sokáig feszült volt köztük a viszony, de végül belátták, hogy a gyerekeik miatt muszáj változtatniuk.
FELFEDEZŐ
Mindketten nemrég váltak el. A Fidesz politikusa, aki egyben a Fradi vezetője is, nemigen nyilatkozott eddig a magánéletéről. Borzi Vivien fotós-influenszer Instagram-oldalát több mint kétszázezren követik.
FELFEDEZŐ
A politikus azt mondja, már csak a gyerekük miatt egyeztetnek, politikáról pedig egyáltalán nem beszélnek. Azt is elárulta, hogy már az Apró-villa eladása is folyamatban van.
FELFEDEZŐ
Ezen osztozhat Gyurcsány és Dobrev a válás után – látványosan megcsappant a vagyon az elmúlt években
Gyurcsány Ferenc visszavonult, Dobrev Klára pedig a válást jelentette be. Most az is kiderült, mennyi pénz, ingatlan és cég sorsa dőlhet el a háttéralkukban.
FELFEDEZŐ
A politikus állítása szerint pokoli hónapokon van túl, de most új útra lép és nem alkuszik meg senkivel.
FELFEDEZŐ
Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról pedig azt mondta, hogy szerinte a DK élet-halál harcot vív a Tiszával, és „a DK-sok úgy gondolták, hogy így jobb esélyeik vannak”.
FELFEDEZŐ
A hírt Dobrev Klára jelentette be abban a bejegyzésében, amiben azt is közölte, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől.
FELFEDEZŐ
A DK elnöke minden posztjáról lemondott, és visszavonul a közélettől. Dobrev Klára azt is bejelentette, hogy elválik Gyurcsány Ferenctől.
FELFEDEZŐ
Az influenszer nagy napján a családja is mellette állt, miközben bemutatta női közösségét és új termékcsaládját. Gréta szerint most érzi először igazán nőnek magát.
FELFEDEZŐ
A színész elmondta, már csak lányuk miatt beszélnek egymással. Szerinte volt felesége tettei és kijelentései vezettek a távolságtartáshoz.
FELFEDEZŐ
Horváth Gréta évekig kereste önmagát a válása után, de ma már boldogabb, mint valaha. Új párja mindenben mellette áll, még a vállalkozásaiban is segíti őt.
FELFEDEZŐ
A zenész tavaly nyáron jelentette be, hogy elválik második feleségétől, Földes Esztertől. Azóta először beszélt a történtekről.
FELFEDEZŐ
Osváth Zsolt és volt férje, Patrik még tavaly decemberben jelentették be, hogy közel tíz év kapcsolat és egy év házasság után a különválás mellett döntöttek. A hír sokakat meglepett, és azonnal elindultak a találgatások arról, hogy mi vezethetett a szakításukhoz.
FELFEDEZŐ
Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté házassága 2017-ben ért véget, alig egy évvel az esküvőjük után, amikor közös fiuk, Ádám még csak négy hónapos volt. Az énekesnő a Duna Ridikül című műsorában beszélt arról, hogyan élte meg a szakítást.
FELFEDEZŐ
Hajdú Péter műsorában mesélt a házasságukról és a válásukról. Azt is elmondta, miért írta korábban, hogy egy hurrikán sem tépné szét a szövetségüket.
FELFEDEZŐ
A műsorvezető két házasságot is úgy kötött meg, hogy közben érezte, nem lesz hosszú életű. Most őszintén mesélt arról, miért mondott igent mégis.
Népszerű
Ajánljuk