KÉK HÍREK
A szegedi képviselő több villamosvonal 19 járművének 64 menetét blokkolta, több mint 3500 utas közlekedését akadályozta meg mintegy 108 percre. A buszpótlók forgalomba állítása miatt mintegy 580 ezer forint kára is keletkezett a helyi közlekedési társaságnak.
KÉK HÍREK
Jakub Żulczyk a lengyel törvények értelmében akár börtönbüntetést is kaphat az államfő sértegetéséért.
KÉK HÍREK
Egy másik, 86 éves áldozatától néhány hónap alatt 840 ezer forintot csalt ki a kiskunfélegyházi nő átoklevétel, áldás és szerencse ígéretével.
KÉK HÍREK
A hágai különleges ügyészség az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnök, továbbá emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával még a nyáron emelt vádat Hashim Thaci és kilenc egykori harcostársa ellen.
KÉK HÍREK
Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emeltek vádat a Momentum elnöke és Szarvas Koppány Bendegúz, a párt józsefvárosi képviselője ellen. A 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon vettek részt.
KÉK HÍREK
Tavaly novemberben leitattak egy férfit, hozzákötözték egy székhez, majd éjszakára magára hagyták. Az áldozat másnapra meghalt.
KÉK HÍREK
A zenész még tavaly márciusban okozott balesetet, amikor a terepjárójával a tilos jelzés ellenére behajtott egy kereszteződésbe és ütközött egy rendőrautóval.
KÉK HÍREK
A vád szerint autókat hozott be külföldről, eladta őket, de nem fizette be utánuk a közterheket.
KÉK HÍREK
A 41-es vonalon a vezetővel verekedett össze, a 17-esen egy négyfős nigériai társaságba kötött bele a származásuk miatt.
Népszerű
Ajánljuk