FELFEDEZŐ
Azért rúgták ki, mert nem a kijelölt helyen dohányzott. Adam Powis csak egyetlen dolog miatt bánta meg a durva hangosbemondózást.
FELFEDEZŐ
Demonstrálnak a világítás lekapcsolásával is. Egyik este több vendéglő gyertyával világította meg az asztalokat az energiaárak emelkedése ellen tiltakozva.
FELFEDEZŐ
A termék egyelőre jóval drágább a szomszédos országban. A helyiek szerint a határ innenső oldalán már készlethiány alakult ki.
FELFEDEZŐ
A Sainsbury's fenyegetésnek vette a brit férfi panasztételét, akit felháborított a cég válaszlépése.
FELFEDEZŐ
A milliárdos üzletember szerint a közösségimédia-platform több ponton is megsértette az adásvételre vonatkozó korábbi megállapodást.
FELFEDEZŐ
Három évvel ezelőtt 389 ezer forintos négyzetméteráron jutott üzlethelységhez az V. kerületben a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke.
FELFEDEZŐ
Eddig tizenegy esetben szabtak ki bírságot a kormányhivatalok az élelmiszerárstop szabályainak megszegése miatt.
FELFEDEZŐ
A bizniszt valószínűleg Csányi Sándor sem nézi jó szemmel, aki már több alkalommal is keresztbe tett Bigének. Ráadásul Mészáros mezőgazdasági vállalata az OTP-vezér agrárbirodalmához tartozó KITE Zrt. vetélytársa lett.
FELFEDEZŐ
Az üzletlánc egységesen emeli a béreket, minden dolgozójuk 8 százalékkal kap többet az idei évtől.
FELFEDEZŐ
Az európai labdarúgópiac 13 százalékkal zsugorodott a 2019-20-as szezonban, mivel az összbevétel 3,7 milliárd euróval 25,2 milliárd euróra csökkent.
FELFEDEZŐ
Szijjártó-Nagy Szilvia alig kétéves vállalkozása 1,3 milliárdos nettó árbevétellel és közel 300 milliós adózott eredménnyel zárta a tavalyi évet.
FELFEDEZŐ
Félmillió munkahely megszűnhet, a belvárosokban egyre több lehet a kiadó üzlethelyiség, szomorú városképre számítanak a szakemberek.
FELFEDEZŐ
Pedig folyamatosan csökkentették az árat, tavaly októberben még 5,7 millióért hirdették meg az üzlet megmaradt készleteit.
FELFEDEZŐ
A bevásárlókocsik száma is lecsökken több helyen, csak annyi lesz, amennyi vásárló lehet a boltokban. Azt kérik, hogy lehetőleg egyedül indulj vásárolni és használd a kézfertőtlenítőt.
Népszerű
Ajánljuk