SPORT
Gergely István szerint az olimpiai bajnok úszó nem fogja abbahagyni a sportolást. A klubvezető úgy véli, hogy Milákot jó emberek veszik körül, akiknek a segítségével le tudja győzni a problémákat.
SPORT
A francia fővárosban több magyar is indulna a 10 kilométeres versenyen, a nőknél Fábián Bettina és Olasz Anna, a férfiaknál pedig Betlehem Dávid, illetve az egyéniben is második Rasovszky Kristóf lenne érdekelt.
SPORT
Nem tudott úszni, ennek ellenére szombat hajnalban úgy döntött, hogy belemegy a tóba. A rendőrség kizárta az idegenkezűséget.
SPORT
Az apró szigetnél sznorkelezés közben érte a halál a férfit szombaton. A helyiek szerint a szigetet éjszaka kísértetek járják, ezért sem érdemes a közelébe merészkedni.
SPORT
Beszélt arról is, hogy születendő gyermeke biztosan meg fog tanulni úszni, ő azonban nem tereli majd feltétlenül a versenysport felé.
SPORT
A World Aquatics szerint ez egy fontos döntés, nem csupán a szövetség, hanem az olimpiai mozgalom számára is.
SPORT
Sós Csaba szövetségi kapitány szerint „fő a fejük” annak kapcsán, hogyan állítsák össze a magyar úszók programját a 2024-es, párizsi olimpiáig.
SPORT
Az olimpiai bajnok nem adott egy ideje hírt magáról, és nem nevezett az országos bajnokságra sem.
SPORT
Elképesztő körülmények között, idő előtt befejeződött a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenye a római Európa-bajnokságon, és végül nem is hirdettek végeredményt.
SPORT
A kristálytiszta vizű és rendkívül mély gyékényesi búvártóban 3 és 9 kilométeren tehetik próbára magukat a profi és amatőr úszók, és az is kiderül, kik lesznek a versenyfolyam idei bajnokai.
Népszerű
Ajánljuk