A NAP SZÉPE
Az úszónő egy kis videóban megmutatta, hogy megy neki a - szakemberek szerint is kőkemény - 'török felállás'.
A NAP SZÉPE
A dél-koreai bíróság jogerős döntése szerint az úszó bűncselekményt követett el, de a pénzbüntetés nem kerül bele az erkölcsi bizonyítványába, így az úszó indulhat az olimpián.
A NAP SZÉPE
Szilágyi Liliána nem hagyja el a klubját, de az amerikai edzővel szeretne felkészülni a tokiói olimpiára.
A NAP SZÉPE
A budapesti úszó Világkupán futhatnak össze, ahol Tusup többek közt épp Katinka egyik ellenfelét irányítja majd.
A NAP SZÉPE
Földházi Dávid maga jelentette be a hírt az úszóedző és mentoráltjai közös YouTube-csatornáján.
A NAP SZÉPE
Sarah Thomast tavaly mellrákkal kezelték – a betegség túlélőinek ajánlotta nem mindennapi teljesítményét.
A NAP SZÉPE
Az olimpiai bajnok úszó karrierje mély- és csúcspontjairól, illetve kulcsfigurájáról, Széles Sándorról is mesélt.
A NAP SZÉPE
A szövetségi kapitány azt mondta, az amerikai edző akkor kapcsolódott be a történetbe, amikor Hosszú Katinka már világbajnok volt.
A NAP SZÉPE
Instagramján osztott meg egy posztot arról, hogy megkezdte a felkészülést a kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes Ilaria Cusinatóval.
A NAP SZÉPE
Az úszóedző Bujdosó Zsombort fogja segíteni a fejlődésben. A YouTube-csatornát azért indította, hogy bemutassa, milyen hosszú és rögös út vezet az olimpiáig egy sportoló és edzője számára.
A NAP SZÉPE
A szintén egyenlítői-guineai versenyző ezzel ki is záratta magát az előfutamából a vizes vb-n.
A NAP SZÉPE
Egy kanadai kutatócsoport professzorai arra is választ adtak, miért átlagon felüli a sportolók szívmozgása.
A NAP SZÉPE
Két társával együtt perelték a FINA-t, mert nem engedték az úszókat egy független pénzdíjas versenyen elindulni.
Népszerű
Ajánljuk