HÍREK
A magyar tőzsde is jókora pofont kapott, miután a forint is gyengüléssel nyitotta a napot. Nem örülhetnek az európai autógyártók sem.
HÍREK
A külügyminiszter szerint hibázott az Európai Bizottság, mert nem tárgyalt az amerikai elnökkel, amikor az fenyegetőzni kezdett a vámokkal.
HÍREK
Csütörtök hajnalban már válaszolt is az Európai Bizottság elnöke a Donald Trump által bejelentett, a vártnál súlyosabb vámokra. Szerinte azok az államokon túl a vállalkozásokat és a kisembereket is érinteni fogja, de készek mindenkit megvédeni.
HÍREK
Újabb botrány a Fehér Házban: Mike Waltz titkos katonai ügyeket is gmailes privát fiókjáról intézett
Kiderült: a Fehér Ház egyik kulcsembere, Mike Waltz érzékeny katonai adatokat is megkapott a magán Gmail-fiókjára. A szakértők szerint ez komoly biztonsági kockázatot jelenthet.
HÍREK
Nem csak megrontás a vád - a nő állítólag kábítószert is adott a fiataloknak. Mindezt a férje tudtával és közreműködésével.
HÍREK
Az amerikai elnök egy interjúban beszélt az autóipari vámokról, és ezzel kapcsolatban arról is, hogy egyáltalán nem bánja, ha más országok autói drágábbak lesznek, mert az emberek úgyis amerikai kocsikat vesznek majd.
HÍREK
Nem az első állam, amelyiknek meggyűlt a baja az Egyesült Államokkal a második Trump-kormány óta. A németek most arra figyelmeztetnek, hogy a vízum megléte még nem garantálja a belépést az országba.
HÍREK
Társadalomtudósok minden évben több mérőszám alapján állítják fel az ország boldogsági sorrendjét. Észak-Amerika nem örülhet, mi a stabil középmezőnyben szereplünk.
HÍREK
Franciaország tiltakozott az eset miatt, mert a szabad kutatás és véleménynyilvánítás olyan alapjog, ami mellett büszkén kiállnak.
HÍREK
238 feltételezett bűnöző érkezett a közép-amerikai országba, ahol azonnal a hírhedt mega-börtönbe kerültek. Egy szövetségi bíró megpróbálta megakadályozni a lépést, de hiába.
HÍREK
Egy Amerikában dolgozó magyar ügyvéd a 24.hu-nak azt mondta: naponta kapnak hívásokat magyar családoktól, mert a rokonaikat elvitte a bevándorlási hatóság.
HÍREK
A család orvosi vizsgálatra tartottak Houstonba, amikor megállították őket a határon. Az eset pikantériája, hogy a család már többször megtette ezt az utat, de korábban nem tartóztatták fel őket a hatóságok.
HÍREK
Az oroszok szerint a tűzszünet feltételei túlságosan is Ukrajnának kedveznének, Oroszországot pedig csak nehezebb helyzetbe hoznák.
HÍREK
Egy titkos dokumentum szerint Oroszország új választásokat akar Ukrajnában, az USA-t pedig megosztaná szövetségeseivel. A NATO-tagságot kizárják, és az elfoglalt területeket sajátjuknak tekintik.
HÍREK
Az oroszok szerint minden béke csak Moszkva, nem pedig Washington feltételei szerint születhet meg. A Reuters beszámolója szerint azt szeretnék, ha alap kiindulópont lenne négy ukrajnai terület Oroszországhoz csatolása.
HÍREK
Kijev kijelentette, hogy támogatják az amerikaiak javaslatát egy 30 napos tűzszünetről, ha Oroszország is elfogadja a feltételeket. Egy Ukrajna gazdaságát segítő vállalatot is létrehoznának.
HÍREK
Wab Kinew az Instagramon tette közzé, ahogy aláírja a rendeletet, amivel leszedik az amerikai italokat a boltok polcairól. Eközben Trumpot utánozva azt mondta, hogy ez egy csodálatos rendelet.
Népszerű
Ajánljuk