HÍREK
A Rovatból

Zseniális videóval trollkodta meg Trump vámháborúját egy kanadai tartomány vezetője

Wab Kinew az Instagramon tette közzé, ahogy aláírja a rendeletet, amivel leszedik az amerikai italokat a boltok polcairól. Eközben Trumpot utánozva azt mondta, hogy ez egy csodálatos rendelet.


Már az alkoholos italok piacára is begyűrűzött az Egyesült Államok és Kanada közötti kereskedelmi vita – írja a Washington Post. Több kanadai tartomány úgy döntött ugyanis, hogy leveszik az amerikai italokat a polcokról, miután Donald Trump 25 százalékos vámot vezetett be bizonyos kanadai termékekre.

Válaszul Justin Trudeau kanadai miniszterelnök bejelentette, hogy ő is 25 százalékos vámot vet ki különböző amerikai termékekre. Ezek közül nagyjából 21 milliárd dollárnyi terméket, például söröket, borokat és tömény italokat már most érint a rendelet.

Manitoba tartomány vezetője, Wab Kinew egy Instagram-videóban jelentette be, hogy aláírt egy rendeletet, amely szerint eltávolítják az amerikai alkoholokat a tartomány üzleteiből. A videóban Trump beszédstílusát utánozva humorosan annyit mondott:

„Ez egy csodálatos rendelet, gyönyörű rendelet.”

A videót egy nap alatt több mint 6 millióan látták, és tízezrével érkeztek rá a kommentek. Az egyik legnépszerűbb hozzászólás így szólt: „Amerikai vagyok, és támogatom az üzenetet.”

Manitoba mellett Ontario, Új-Skócia, Brit Columbia, Új-Brunswick, Újfundland és Labrador is hasonlóan döntött.

Mindez jelentős gazdasági hatásokkal járhat a Washington Post cikke szerint. Tavaly ugyanis az Egyesült Államok több mint 300 millió dollár értékű tömény italt, 422 millió dollárnyi bort és 41 millió dollár értékű sört exportált Kanadába. Kanada pedig összesen 771 millió dollár értékű alkoholt exportált Amerikába.

Chris Swonger, az Amerikai Szeszipari Tanács vezetője azt mondta, hogy

„évtizedek óta nem volt vám az Egyesült Államok és Kanada között a tömény italok kereskedelmében”.

Kentucky állam különösen érintett lehet: ott a bourbon gyártása évente mintegy 9 milliárd dolláros bevételt hoz, és több mint 23 ezer embernek ad munkát. Andy Beshear, Kentucky demokrata kormányzója korábban bírálta Trump vámintézkedéseit, és hangsúlyozta, hogy ezek „rendkívül nehéz helyzetet teremtenek majd az emberek számára”.

Trump közben átmeneti engedményt adott az autógyártóknak: egy hónappal elhalasztotta bizonyos Kanadából és Mexikóból importált autókra vonatkozó vámok bevezetését, miután telefonon egyeztetett a General Motors, a Ford és a Stellantis vezetőivel, akik késleltetést kértek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A MÁV szerint a kisiklott vonathoz küldött daru nem siklott ki, csak leugrott a sínről
A vasúttársaság közölte: a mentést végző jármű saját erejéből távozott a helyszínről. Állításuk szerint a mentési művelet sikeresen zárult.


A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.

A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:

„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”

Azt is hozzátették, hogy

„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”

A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”

A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.

A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.

A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy van Charlie Kirk meggyilkolása után, döbbenetes választ adott
Az elnököt egy interjúban kérdezték meg, hogyan viseli barátja elvesztését. Ő hirtelen a Fehér Ház báltermének építéséről kezdett beszélni.


Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:

„Azt hiszem, elég jól.”

Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.

„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”

– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rossz hír érkezett a szaloncukorról, ennek senki nem fog örülni
Több ismert márka is kisebb kiszerelésű termékkel jelenik meg idén. A gyártók a nyersanyagárak emelkedésére és gazdasági terhekre hivatkoznak.


Még csak most kezdődött el az ősz, és az időjárás is meglepően enyhe, de már most látszik, hogy az idei karácsonyi szezon meglepetéseket tartogat a vásárlók számára, számolt be róla a Portfolio. Több ismert szaloncukormárka ugyanis kisebb kiszerelésben kerül majd a boltok polcaira 2025-ben.

A változás több gyártót is érint:

  • A Bonbonetti szaloncukrai 300 grammról 280 grammra csökkennek, ami 6,7 százalékos csökkenést jelent.
  • A Milka termékeinél 310 gramm helyett már csak 255 gramm kerül a csomagokba, ez 17,7 százalékos visszaesés.
  • A Tibi szaloncukrok 330 grammról 280 grammra módosulnak, így 15,2 százalékkal lesznek kisebbek.
  • A Vadász szaloncukor is kisebb kiszerelésben lesz elérhető: 350 gramm helyett 300 grammos változat jelenik meg, ez 14,3 százalékos csökkentést jelent.

Több magyarországi gyártó és forgalmazó is bejelentette a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, hogy a karácsonyi édességek kisebb súllyal kerülnek majd forgalomba.

A háttérben több tényező áll.

A kakaó világpiaci ára – részben a gyenge nyugat-afrikai termés miatt – jelentősen megemelkedett, de a cukor is drágult, és Magyarországon más gazdasági terhek is nehezítik a gyártók működését.

A termékkiszerelések csökkentéséről azért állnak rendelkezésre hivatalos információk, mert a jogszabály előírja, hogy az ilyen változásokat be kell jelenteni a hatóságok felé. A szabályozás azokra az előre csomagolt árucikkekre vonatkozik, amelyeket 2020. január 1. és 2023. július 1. között vezettek be a piacra, és jelenleg olyan üzletek kínálatában szerepelnek, amelyek éves bevétele meghaladja az 1 milliárd forintot.

A boltoknak ezen felül tájékoztatniuk kell a vásárlókat is a kiszerelés változásáról. Csak akkor mentesülhetnek ez alól, ha legalább hat hónapon át a korábbi, nagyobb kiszerelést is forgalomban tartják.

Hasonló folyamatok máshol is zajlanak: a brit fogyasztók is tapasztalják, hogy a karácsonyi édességek kisebbek lettek, miközben az áruk emelkedett.

(via Economx)


Link másolása
KÖVESS MINKET: