KARÁCSONY
Arra kértük olvasóinkat, hogy mutassák meg nekünk a feldíszített fenyőfáikat. Rengeteg hangulatos felvételt kaptunk, most párat – a teljesség igénye nélkül – megosztunk.
KARÁCSONY
Több tucat kézműves termékeiből válogathatsz és sokféle finomsággal is készülnek a vendéglátók.
KARÁCSONY
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium laboratóriumának vizsgálatán a termékek több mint háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek, és nem egy, hanem hét-nyolc szempontból sem.
KARÁCSONY
Egy összetartó közösség, egy zenerajongó néni, egy rejtélyes szomszéd és egy melegszívű kislány története.
KARÁCSONY
Az enyhítés csak az ünnepekkel kapcsolatos állami, önkormányzati és a vallási közösségek által megtartott rendezvényekre vonatkozik.
KARÁCSONY
A 34 perces tűzijáték alatt több mint 40 ezer rakétát lőnek fel, az eddigieknél nyolcszor-kilencszer többet.
KARÁCSONY
Vajon a magyar sport napját, a sok beoltottat vagy a hazai rendezésű úszó Európa-bajnokságot üdvözölte a kormányfő?
KARÁCSONY
A közlemény szerint a vonatok március 14-én az ünnepnapi, 15-én a vasárnapi, 16-án már a munkanapi menetrend szerint közlekednek.
KARÁCSONY
A magyar kultúrát természetesnek vesszük, hiszen ebben élünk. Ez mégis egy olyan nap, amikor egy pillanatra megállhatunk és elgondolkozhatunk, mit is jelent számunkra.
KARÁCSONY
Karácsonykor a hackerek is aktívabbak, és a birtokukban lévő tudással olykor kis híján sikerült bedönteniük az ünnepeket.
KARÁCSONY
Az igazi karácsony mentes az ítélkezéstől, az elvárásoktól, a kényszerektől és a bűntudattól.
KARÁCSONY
Idén minden más lesz karácsonykor is, de mindenhol igyekeznek valahogy különlegessé tenni a nem a szokásos módon zajló ünnepet.
Népszerű
Ajánljuk