HÍREK
Az egészségügyi szakember ennek ellenére adott pár tanácsot a tiltakozó egészségügyi dolgozóknak.
HÍREK
Az előre meghirdetett hivatalos tüntetést felhasználva egy kisebb csoport a kötelező oltás ellen tiltakozott, hiába kérték a szervezők, hogy menjenek el.
HÍREK
Óriási tömeg gyűlt össze a Hősök terén. A szervezők célja az volt, hogy hangot adjanak annak a sok problémának, amellyel jelenleg küzd az egészségügy.
HÍREK
A demonstrációra meghívták az egészségügyért felelős minisztert és Pintér Sándor belügyminisztert is, de ők nem jelentek meg, csak egy levelet küldtek a szervezőknek.
HÍREK
Azt akarták elérni, hogy hallgassák meg őket a döntéshozók, és kezdődjenek el köztük az érdemi tárgyalások.
HÍREK
Pedig több mint százezren tüntettek ellene. Macron szerint a tüntetők „irracionális, néha cinikus, manipulatív módon mozgósítanak az oltás ellen”.
HÍREK
'Ne hagyjuk, hogy a magánéletünket is ellopják! Közös tiltakozás a lehallgatás ellen!' címmel hirdették meg az eseményt Budapestre.
HÍREK
A szervezők szerint törvényellenes a Pride, szimpatizánsaikat arra kérik, hogy figyeljék a felvonulást, és fényképezőgépeikkel, mobiltelefonjaikkal dokumentálják a törvénysértéseket.
HÍREK
„A közérdekű munka - bár nem esik rosszul - továbbra is tiltakozás a kormány által önkényesen megszabott játékszabályok ellen, a kertészetből is üzenem: nem maradunk csendben!” – írta.
HÍREK
A Sándor-palotához hirdettek meg demonstrációt „A szeretet erősebb a gyűlöletnél – mutassuk meg Áder Jánosnak is!” mottóval.
HÍREK
Orbán Viktort keményvonalas nacionalistának jellemzik, akinek egyre radikálisabb a szociálpolitikája.
HÍREK
A főpolgármester szerint a pedofilellenes törvény módosítása nem más, mint mesterségesen, tervezőasztalon kitalált gonoszság. Videós összefoglalónk a hétfői tüntetésről.
HÍREK
A szervezők és a felszólalók gyerek-, család- és emberellenesnek nevezték a törvényjavaslatot, petícióval tiltakoznak az elfogadása ellen.
HÍREK
Ezzel ő lett az első hivatalban lévő amerikai alelnök, aki ott volt a felvonuláson és még egy rövid beszédet is tartott.
Népszerű
Ajánljuk