HÍREK
A politikus szerint nem szabad abbahagyni a tiltakozást, és addig kell demonstrálni, amíg nem vonják vissza a Pride-törvényt. Már nemcsak tüntetnek, hanem követelnek - mondta.
HÍREK
A szervező Hadházy Ákos szerint mindaddig folytatják a demonstrációkat, amíg a követeléseik nem teljesülnek. Szerinte a kormányban már készítik az újabb törvénymódosítást, hogy tovább szűkítsék a gyülekezési jogot.
HÍREK
A független országgyűlési képviselő kedden délelőtt hozta nyilvánosságra, hogy kik szólalnak fel a 17 órakor kezdődő tüntetésen az Erzsébet hídnál.
HÍREK
Százezrek tüntetnek Törökországban a börtönbe zárt isztambuli polgármesterért és más célokért. A tiltakozók kormányközeli kávézó-, étterem- és boltláncokat is bojkottálnak.
HÍREK
A békés tüntetők között többen is azoknak üzentek, akik nem vettek részt a demonstráción. A tömeg Pestről Budára sétált, majd óriási rózsaszín háromszöget függesztettek a budai vár falára.
HÍREK
A demonstráció sokáig békésen zajlott, de egyre érkeznek a hírek hatósági erőszakról. 1900 embert már előállítottak, csak csütörtökig 260 főt előzetes letartóztatásba is helyeztek. Erdoğan elnök színháznak minősítette a tüntetéseket.
HÍREK
Világszerte 200 helyszínen tiltakoztak a Tesla, Elon Musk és a techmilliárdos kormányzati leépítései ellen. Elharapóztak ugyanakkor a Tesla-szalonok és a tulajdonosok elleni erőszakosabb támadások is.
HÍREK
A jövő keddre tervezett demonstrációról azt írták: „újabb békés, de határozott tüntetésen mutassuk meg a hatalomnak: nincs hova hátrálnunk, hátráljanak meg ők!”
HÍREK
Arról is megkérdezték a kormányfőt, hogy gondolkodnak-e jogalkotáson a tüntetések kapcsán. Orbán szerint azonban észnél kell lenni.
HÍREK
A politikus Gulyás Gergely Kormányinfón elhangzott szavaira reagálva úgy fogalmazott: „a kormány törvényben tiltaná meg a hídtüntetéseket”.
HÍREK
Gulyás Gergely szerint egy néhány száz fős kisebbség több százezer ember közlekedését akadályozta. A miniszter azt mondta, át kell tanulmányozniuk a bírósági döntést, de az eddigi joggyakorlat alapján az ilyesmi jogellenes.
HÍREK
A Momentum és Hadházy Ákos által szervezett tüntetésen négy budapesti hidat foglaltak el a demonstrálók. A rendőrség több száz embert igazoltatott, és nyomozást indított egy súlyos testi sértés ügyében.
HÍREK
Több ezren tüntettek kedd este a gyülekezési törvény módosítása, a Pride betiltása ellen. A tüntetőket megkérdeztük arról, szerintük le lehet-e választásokon váltani a Fideszt, és mit gondolnak arról, hogy Magyar Péter távol maradt a megmozdulástól.
HÍREK
A Kúria szerint is jogtalanul tiltotta meg a rendőrség az Erzsébet híd lezárását. A képviselő jövő hétre is demonstrációt hirdetett meg.
HÍREK
Egy férfi és egy nő nem akart együttműködni, velük szemben intézkedés történt, dulakodás is kialakult.
HÍREK
Még itt is jelentős számú tüntető gyűlt össze Orbán Viktort, a Fideszt szidva, és a gyülekezési jogért skandálva. Innen is tovább álltak azonban, az Oktogonra.
HÍREK
A botrányhős politikus ismét trombitált a tüntetőknek, majd megpróbált átmászni egy rendőrautó alatt, végül egy nagyon rossz ötlettől vezérelve a Dunába vetette magát.
Népszerű
Ajánljuk