SZTÁRVILÁG
A 34 éves Victoria Jonest egy San Franciscó-i luxushotelben találták meg. A mentők már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen halottnak nyilvánították.
SZTÁRVILÁG
A járókelők lélekjelenlétén múlt Andy Dick élete, aki a drámai mentés után elutasította a kórházi ellátást. Később telefonon csak annyit mondott, hogy megkönnyebbült és életben van.
SZTÁRVILÁG
Leandro De Niro-Rodriguez és két másik fiatal 2023 nyarán halt meg túladagolás következtében. A New York-i nyomozók szerint egy bűnszervezet tagjai adtak el nekik hamis tablettákat.
SZTÁRVILÁG
A videó, amely Eric utolsó pillanatait mutatja, több mint 40 millió megtekintést kapott. A felesége podcastot is indított „Csak a mai napra” címmel, amelyben őszinte, mély beszélgetések hangzanak el a gyászról, mentális egészségről, függőségről és a lelkierőről.
SZTÁRVILÁG
Adriana férje dolgozni indult, de soha nem tért haza. A háromgyermekes anyát összetörte a tragédia, most a gyászról és a függőségről mesél a közösségi oldalain és egy poscastban is.
SZTÁRVILÁG
Csak épp a családot nem értesítették időben erről. A Kentuckyban történt eset arra világított rá, hogy az USA-ban 40 éven át egyáltalán nem volt felügyelet a szervbeszerző szervezetek felett. Az ügyészség is vizsgálja a történteket, és már a képviselőház elé került az ügy.
SZTÁRVILÁG
A nyomozók az érintett üzlet teljes gumicukorkészletét lefoglalták. Az áldozatoknál a maradandó károsodás sem kizárt.
SZTÁRVILÁG
Szabolcs élete a túladagolás miatt került veszélybe, az orvosok csodaként tekintenek felépülésére. A 18 év alattiak körében hamarosan végleg betilthatják az ilyen italok árusítását.
SZTÁRVILÁG
A Nem ismertek engem alcímű Netflix-dokumentumfilm végtelenül szomorú és döbbenetes történet arról, milyen az, amikor egy nő mindent akar, és végül semmi nem jut neki.
SZTÁRVILÁG
A négygyermekes brit apa azt állítja, csak el akarta terelni a figyelmét a randipartnere haláláról, ezért akart gyorsan megbeszélni egy másik találkozót.
SZTÁRVILÁG
Az 57 éves férfi az osztályterem egyik szekrényében tárolt fentanilt és kábítószerezéshez használt kellékeket.
SZTÁRVILÁG
Sanderst júniusban, 18 éves korában találták holtan Los Angeles-i otthonában. Előző este megírta egy barátjának, hogy fentanilt vett be.
SZTÁRVILÁG
Courtney Bannick nem sokra emlékszik, de arra még igen, hogy kihajtogatta a bankjegyet, és ott volt benne a fentanil. Utána nem sokkal már elkezdett szédülni, és nem nagyon tudott beszélni.
SZTÁRVILÁG
Videón, ahogy egy rendőrnő kis híján belehalt a drogba, amivel egy közúti igazoltatáskor érintkezett
Egy kollégája testkamerája azt is felvette, ahogy az amerikai nő ülő helyzetben elájul és már nem lélegzik.
SZTÁRVILÁG
A 30 év körüli férfi összetört három autót a VI. kerületben, majd őrjöngeni kezdett a Baross utcában. A rendőrök megbilincselték, ezután lett rosszul.
SZTÁRVILÁG
Repülőútra bérelt prostituált, temetésre utazó gyászoló családtagok és Mile High Club: hét év élményeit szedte könyvbe egy korábbi légiutas-kísérő.
SZTÁRVILÁG
A minisztérium szerint emberi mulasztás történt. A pácienseket megfigyelik, de egészségkárosodást nem okoz a túladagolás.
Népszerű
Ajánljuk