SPORT
A '80-as évek Videotonjának ikonja újra kórházba került, miután tüdőgyulladásából lábadozva hirtelen rosszabbra fordult az állapota. Felesége aggódva kéri a szurkolók támogatását.
SPORT
A humorista életéért napokig küzdöttek a veszprémi kórházban. Közben otthon felesége, Mimi is súlyos állapotba került, akiről Farkasházy mindenáron gondoskodni akart.
SPORT
Férje vitte be az éjszaka közepén az Uzsoki kórházba, miután napokig nem múlt a magas láz. A műsorvezetőt azonnal infúzióra és oxigénre kötötték.
SPORT
A brit lány három éven át használt elektromos cigarettát. A súlyos tünetek után visszafordíthatatlan tüdőkárosodást diagnosztizáltak nála.
SPORT
A szentatya február 14-e óta volt a Gemelli-klinikán súlyos tüdőgyulladással. Ez alatt volt, amikor állapota életveszélyesre fordult.
SPORT
A Szentszék közlése szerint az óvatosság különösen indokolt az esetében, mivel idős betegről van szó. Ráadásul klinikai kórképe továbbra is „összetett”.
SPORT
Ferenc pápa továbbra is kórházi kezelés alatt áll, légzési fizioterápiát végez, és pihenéssel tölti az idejét.
SPORT
Ferenc pápa állapota továbbra is aggodalomra ad okot. A Vatikán szűkszavúan nyilatkozott, az orvosok pedig azt mondják, hogy az egyházfőnek még legalább egy hétig kórházban kell maradnia.
SPORT
Az orvosok szerint Ferenc pápa példás beteg, követi az utasításokat. Bár a Vatikán folyamatosan tájékoztat a pápa állapotáról, és gyakran reményt keltő híreket közöl, a háttérben már készülnek a legrosszabbra.
SPORT
A 88 éves egyházfő továbbra is kórházi kezelés alatt áll, állapota folyamatos megfigyelés alatt van. Az orvosok a következő két napban dönthetnek arról, hogyan reagál a pápa az új terápiára.
SPORT
A 88 éves egyházfő állapota miatt hatalmas volt az aggodalom, a Svájci Gárda már temetését gyakorolta. Most azonban biztató hírek érkeztek.
SPORT
A 88 éves egyházfő tüdőgyulladással küzd, de a betegsége ellenére dolgozott és hivatalos látogatót is fogadott. A világ aggódva figyeli a fejleményeket.
SPORT
A 88 éves egyházfő állapota rosszabb, mint előzetesen gondolták. Valószínűleg több programját le kell mondania a közeljövőben.
SPORT
Lemondta az összes programját az év első két hetére. A bizottság elnöke a lengyel EU-elnökség nyitó rendezvényén sem jelent meg, amely Varsóban zajlott.
SPORT
A humorista három éve a halál kapujában állt, amikor a koronavírus miatt kórházba került. A küzdelme óta az élet apró örömeit jobban értékeli.
SPORT
Havasi Katalinnal a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökével a 13 éves nagyecsedi kislány tragédiája kapcsán arról beszélgettünk, miből lehet látni, hogy ennyire súlyos egy tüdőgyulladás, és mit tehetnek az aggódó szülők a gyerekeikért.
SPORT
Foglalkozás körében elkövetett halált okozó veszélyeztetés bűncselekménye miatt nyomozhat a rendőrség a nagyecsedi kislány halálának ügyében, ha a család feljelentést tesz – mondta az orvosi műhiba perekkel foglalkozó ügyvéd az rtl.hu-nak.
Népszerű
Ajánljuk