KÉK HÍREK
Goletz Géza negyven éven keresztül dolgozott a legendás zenekarral, melynek péntek esti hartai koncertje előtt összeesett a színpadon. 35-40 percig próbálták újraéleszteni, azonban már nem lehetett megmenteni az életét.
KÉK HÍREK
A elhunyt kisfiú nagymamája a boncolási jegyzőkönyvre hivatkozva azt állítja, hogy kutyaharapás okozta az unokája halálát. Az asszony szerint a kisfiú anyja nagyon furcsán viselkedett a temetésen, azóta pedig már el is költözött a tragédia helyszínéről.
KÉK HÍREK
Alex a vízibicikliről való csúszdázás közben merült el a mély vízben. A hétvégén egy 80 éves nő is belefulladt a tóba, miután rosszul lett.
KÉK HÍREK
A szomszédok szerint édesanyja példásan nevelte a kisfiút, csak véletlen és különösen szerencsétlen tragédia történt.
KÉK HÍREK
A családapa elmondta, hogy nehezen szánta rá magát, de szeretné, ha ügyük nyilvánossá válna, mert így talán nagyobb esély van rá, hogy megtalálják, ki a felelős a fiatal édesanya haláláért.
KÉK HÍREK
A honvédelmi miniszter hétfőn Szolnokon adott át csapatszállító gépeket, de ott sem mondott semmit a tragédiáról.
KÉK HÍREK
Orsolya átértékelte életét párja halála után, terepmintás ruhára cserélte a fehér köpenyt.
KÉK HÍREK
A megtört édesanya szívszorító soraiban ír arról is, milyen nehézségekkel kell most szembenéznie.
KÉK HÍREK
Az egyéves gyerek nyaka köré a kutya lánca tekeredett. Már csak az élettelen testét találták meg.
KÉK HÍREK
A baleset vasárnap délután történt Hunyad megyében. Egy harmadik motoros súlyosan megsérült.
Népszerű
Ajánljuk