HÍREK
Az UNESCO világörökség részét jelentő nagyvárosban, Marrákesben több épület is összedőlt a pusztító rengések miatt.
HÍREK
Múlt hétvégén Floridában történt a felfoghatatlan tragédia. A bátyjuk talált rá a kicsikre, és először azt hitte, hogy még mindig alszanak.
HÍREK
A férfi, aki megölte párját és két és féléves kislányát is, eleinte fel sem fogta tette súlyát, első tárgyalásán azonban már elsírta magát.
HÍREK
A hírek szerint a negyvenes férfiak erősen ittas állapotban mentek a tófürdőhöz, ahol a szerencsétlen haláleset történt. A búvárok hamar megtalálták az áldozatot, de már nem lehetett segíteni rajta.
HÍREK
Az ír Shannon Meenan-Browse Törökországban esett át a műtéten, amely után egyszerűen nem tudott enni anélkül, hogy megbetegedett volna. A fogai rothadni kezdtek a gyomorsavtól, miközben a haja is durván hullani kezdett.
HÍREK
Az édesanya csak egy percre hagyta magára a gyerekeit, de ezalatt az idősebb testvér egy lufit nyomott a kicsi kezébe, ami tragédiát okozott.
HÍREK
Egy 18 éves férfi és egy 16 éves lány vesztette életét, amikor autójukkal egy fának csapódtak.
HÍREK
A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz az ügyben.
HÍREK
A fiatal nő a mai napig nem tudott magyarázatot adni a tettére, a hatóságok is tanácstalanok, hogy miért tette.
HÍREK
A 33 éves brit nő nem titkolja, hogy szándékosan ölt, és „szörnyen gonosz embernek” írta le magát.
HÍREK
A 28 éves áldozat négy éve ment szerencsét próbálni az Egyesült Királyságba, két kisgyerek maradt félárván utána.
Népszerű
Ajánljuk