KÉK HÍREK
„Hideg futkos a hátamon” – Megrázó részletek derültek ki a női kézilabdázó brutális meggyilkolásáról
A Blikk felkutatta Cs. György egyik legközelebbi barátját, Angyal Imrét, aki korábban rendőrként dolgozott, most pedig egy éttermet vezet Nagymegyeren. Imre mélyen megrendült a történtek miatt, és érzelmekkel telve beszélt barátjáról.
KÉK HÍREK
Egy 17 éves fiú támadott meg 11 embert, közülük három kislány életét vesztette. A szörnyű tragédia egy Taylor Swift-témájú tánc- és jógarendezvényen történt.
KÉK HÍREK
A fivér arra is felhívta a figyelmet, hogy akinek nincs keresnivalója a búcsúztatáson, azt szanaszét lövöldözi.
KÉK HÍREK
A vízimentők és a mentőszolgálat is hamar a helyszínen volt, de a 60 év körüli férfi így is belehalt sérüléseibe.
KÉK HÍREK
A holland sofőr, aki a piroson hajtott át, elfutott a baleset színhelyéről, a rendőrség később elfogta. A vétlen autósnak esélye sem volt a balesetben.
KÉK HÍREK
Simsik Cyntia barátja korábban azt mondta, a sportolónő öngyilkos lett. Édesapja szerint viszont nem úgy tűnt, mintha ő írta volna a búcsúlevelét.
KÉK HÍREK
Az esetről jelenleg nem tudni többet, a mallorcai polgárőrség nagy erőkkel nyomos sz ügyben.
KÉK HÍREK
A két család közösen gondoskodik a búcsúztatásról és temetésről, hogy méltóképpen megőrizzék emléküket.
KÉK HÍREK
A színésznő kisebb fia orvosként dolgozott. A színésznő szerencsére nincs egyedül a gyászában.
KÉK HÍREK
Külföldi fiatalok a siófoki strand előtti mély vízben fürdőztek, amikor egyikük elmerült a Balatonban. A gyorsan érkező segítség ellenére már nem tudták megmenteni az életét.
KÉK HÍREK
A tragédiának több súlyos és könnyebb sérültje is van, őket a mentősök kórházba szállították.
KÉK HÍREK
Bunyós Pityu a barátja halála előtt néhány órával még beszélt Petrovics Jánossal telefonon. Semmi sem utalt arra, hogy ilyen tragédia történhetne.
KÉK HÍREK
A baleset következtében mind a négyen megsérültek, közülük ketten súlyosan. Az Országos Mentőszolgálat két helikoptert is küldött a helyszínre a sérültek kórházba szállítása érdekében.
KÉK HÍREK
Petrovics Jánosra egy térelvélasztó fal téglái borultak rá, az életét már nem sikerült megmenteni. Három magyar bajnoki címmel is büszkélkedhetett, 52 éves volt.
KÉK HÍREK
A férfi nem sokkal a tragédia előtt gyógyult fel súlyos daganatos betegségéből. Lányuk szívszorító levélben búcsúzott a házaspártól.
KÉK HÍREK
A július 3-án, szerda este történt balesetet egy 43 éves férfi okozta egy lopott taxival. A tragédiát okozó férfin kívül egy másik jármű sofőrje, egy 34 éves férfi és utasa, egy 32 éves nő a helyszínen életét vesztette.
KÉK HÍREK
Egy 43 éves férfi saját és két másik ember halálát okozta szerda este, miután egy elrabolt taxival az Árpád hídon a forgalommal szemben belerohant egy Suzukiba, amibe ezután másik taxi is nekiment.
Népszerű
Ajánljuk