HÍREK
Megszólalt az Alkotmányvédelmi Hivatal a Tisza Párt informatikusaival kapcsolatban. Azt írják, egyikük egy Ukrajna érdekében akciókat végrehajtó hekkercsoporttal dolgozott, és a másik informatikussal közösen próbáltak engedélyköteles titkosszolgálati eszközöket beszerezni.
HÍREK
Állítólag a magyar külügyminiszter a tanácskozások szünetében azonnal az oroszokat hívta. Krekó szerint ez régóta nyílt titok, ezért a szövetségeseink kihagynak minket a fontos megbeszélésekből.
HÍREK
Az újságíró szerint a Panama-iratok és a Pegasus-ügy is eltörpül a mostani feltárás mellett. Állítása szerint a párt bedöntését leleplezni akarók ellen indult eljárás.
HÍREK
A Nemzeti Nyomozó Iroda névtelen bejelentésre tartott házkutatást két, Tiszának dolgozó informatikusnál. A lefoglalt eszközökön azonban gyerekpornó helyett a párt elleni szervezett akció üzenetváltásait találták meg.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke azt ígéri, kormányra kerülve azonnal kivizsgálják, hogy a külügyminiszter valóban összejátszik-e az oroszokkal, ahogy azt a jelenlegi információk állítják.
HÍREK
Döbbenetes részleteket közölt egy újságíró a Washington Postra hivatkozva. A tervet az orosz külső hírszerzés, az SZVR készítette.
HÍREK
A hírek szerint orosz katonai hírszerzők érkeztek a budapesti nagykövetségre. A szakértők állítják: a tét óriási, egy Orbán-győzelem kiharcolása vagy az ország káoszba döntése.
HÍREK
A 24.hu újságíróját egy helyi lakos jelentette fel, miközben a januárban lebombázott Barátság-vezetékről tudósított. Az eset rávilágít a kritikus infrastruktúra körüli feszültségre.
HÍREK
A külügyminiszter szerint az orosz beavatkozási kísérletről szóló információk csupán kétségbeesett figyelemelterelés. Kijelentette, hogy nyilvánvalóan ukrán beavatkozásról van szó, az pedig kizárólag Ukrajna hibája, hogy elmérgesedett a két ország közti viszony.
HÍREK
Telkes András a Népszavában megjelent véleménycikkben baljós képet fest a Budapest-Moszkva kapcsolatok alakulásáról. Úgy gondolja, hogy az orosz titkosszolgálat a magyar hatóságok beleegyezésével befolyásolja a választásokat, és éppen építik az alapokat egy olyan koncepciós eljáráshoz, amelyben a Tiszát eltilthatják a választáson való részvételtől.
HÍREK
A húszas éveiben járó férfi vasárnap hajnalban jutott be a birtok északi kapuján egy puskával és egy benzineskannával. Az FBI a környékbeliek kameráinak felvételeit elemzi a volt elnököt célzó fenyegetések ügyében.
HÍREK
1917. február 13-án letartóztattak egy nőt Párizsban. Nem volt sem fegyvere, sem kódolt üzenete, sem táskányi titkos dokumentuma. Egy táncos volt. Vagy mégsem csak az?
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint Vogel Evelin hívta el egy házibuliba. A volt párja egy idő után a bekamerázott szobába csalta, ahol szexuális kapcsolatot létesítettek.
HÍREK
Az Alkotmányvédelmi Hivatal titkos adatgyűjtése súlyos, eltitkolt mérgezéseket tárt fel a Samsung gödi gyárában. Rogán Antal már 2023 elején a bezáratás mellett érvelt, a kormány mégis úgy döntött, hogy inkább haladékot ad a gyárnak a problémák megoldására.
HÍREK
Donald Tusk miniszterelnök Varsóban jelentette be, hogy egy külön elemzőcsoportot hoznak létre. A cél a lehetséges lengyel áldozatok azonosítása és a nemzetbiztonsági kockázatok felmérése.
HÍREK
Telkes András szerint a kormány baráti viszonya Moszkvával és Pekinggel védtelenné tette az országot. A szakértő úgy látja, a szolgálatok ma már nem a nemzetet, hanem a hatalmat védik.
HÍREK
Egy 79 és egy 62 éves férfit tartóztattak fel a rendőrök gyanús viselkedés miatt. A hatóságok azt is vizsgálják, legálisan léptek-e be az országba, és hogy miért érkeztek egyáltalán.
Népszerű
Ajánljuk