HÍREK
Azt üzenték a hallgatóknak, hogy a korábban kiadott rektorhelyettesi és kancellári rendelkezések továbbra is érvényben vannak, így számukra az őszi szünet hivatalosan elkezdődött.
HÍREK
A szakma nagyjaival közösen tiltakoznak az SZFE diákjai hétfőn Palkovics László hivatala előtt. Felolvas többek között Alföldi Róbert, Bánsági Ildikó, Mucsi Zoltán, Pogány Judit, Szirtes Ági, Mácsai Pál, Csákányi Eszter és Szabó Győző is.
HÍREK
A Színművészetisek azután álltak ki, hogy Németh Gábor író, az intézmény tanára a kancellár szavaira reagálva azt mondta: a tanköztársaságnak képviselői nincsenek, de „ötletgazdája van, ha bűnbakot keres, akkor megtalálta, én vagyok az”.
HÍREK
Az új vezetés előrehozott őszi szünetre, fertőtlenítésre és karbantartási munkákra hivatkozva küldené haza a tiltakozókat. SZFE oktatói szerint azonban minden lehetséges eszközt bevetnek ellenük, és az oktatás ellehetetlenítésére.
HÍREK
Önök október 13-i közleményükben azzal vádolták meg igaztalanul a tiltakozókat, hogy ellehetetlenítik az oktatást. Majd ezek után önök minden lehetséges eszközt bevetettek az oktatás ellehetetlenítésére - írják.
HÍREK
Ott ment el a szolgáltatás, ahol a diákok elfoglalták az épületeket. Reggel 7-kor térhet vissza a net.
HÍREK
A tüntetők csak az ellenzéki Szvjatlana Cihanouszkaját hajlandóak elismerni elnöknek a kétes tisztaságú választások után.
HÍREK
A színésznő kötelességének érezte, hogy kiálljon a méltatlanul támadott színművészetis dolgozók mellett.
Népszerű
Ajánljuk