hirdetés
Speciális koronateszttel lehet majd megúszni a karantént a briteknél, de nem lesz olcsó
Nem lesz kötelező, a másik lehetőség viszont a 14 napos karantén.



6,5 millió embert teszteltek le Vuhanban mindössze 9 nap alatt
Ha ilyen iramban haladnak, néhány nap alatt a teljes, 11 milliós lakosságot letesztelhetik.




Óvodai és bölcsődei dolgozókat teszteltek Budaörsön, öt koronavírus-fertőzöttet találtak
Az önkormányzat 215 óvodai és bölcsődei dolgozónál végeztette el a tesztet az intézmények újranyitása előtt.



290 magyar élsportolóból 29-nek lett pozitív a koronavírus-tesztje
A Testnevelési Egyetem közlése szerint az élsportolók az egészségügyi dolgozók után a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport



Szakadó esőben, az utcán álltak sorba a kötelező koronavírus-tesztelésre az emberek Vuhanban
10 nap alatt 11 millió emberen végzik el a koronavírus-tesztet a kínai nagyvárosban.



Merkely Béla: az eredmények a szakmabelieket is meglepték
Eddig két pozitív esetet találtak az országos koronavírusteszt alatt. A Semmelweis Egyetem rektora azt mondta, ő nagyjából ötszörös előfordulási gyakorisággal számolt.



Karácsony: a főváros ötezer PCR-tesztet ajánlott fel a kerületeknek
A főpolgármester arra kérte a budapestieket, hogy akik értesítést kapnak, vegyenek részt a reprezentatív tesztelésben.



Rendet tesz a teszt-káoszban a Magyar Tudományos Akadémia
Kovács L. Gábor laboratóriumi szakorvos és Falus András immunológus, az MTA rendes tagjai sorra veszik a tesztekkel kapcsolatos problémákat.



„Egy nap alatt akár 2500 mintát is meg tudnánk vizsgálni” – egy magyar laborban dolgozó biológus a tesztelésekről
Csak ez a kis laboratórium is rengeteget tudna tesztelni. Elmondta, hogyan vizsgálják a Covid-19 jelenlétét a mintákban, miért akadoznak a tesztelések, és azt is, miért kizárt, hogy a koronavírust mesterségesen alkották volna meg.



Megnyílt az első magyar autós koronavírus-tesztállomás
Ki se kell szállni a kocsiból, 3 perc alatt megtörténik a mintavétel. Az eredményt 24 órán belül kapjuk meg.



Vírusteszteket vezetne be bizonyos nemzetközi repülőjáratokon az USA
Donald Trump elnök Brazíliát nevezte meg, mint az egyik lehetséges gócpontot, s az onnan érkező utasok vizsgálatát helyezte kilátásba. Közben már több halottja van a járványnak, mint a vietnami háborúnak.



Közel 18 ezer embert tesztel koronavírusra négy magyar orvosképző egyetem
Reprezentatív minta alapján választják ki a PCR-teszten részt vevő alanyokat.



Kiderült: a kormány 2,5 millió fertőzöttel és 14 ezer súlyos beteggel számolt a legrosszabb forgatókönyvben
Egy járványügyi online konferencián a szakértők szerint több tesztelésre volna szükség, fel kellene kutatni a kontaktokat, kötelezővé kéne tenni a maszkviselést, és lassan lehetne csak lazítani.



Rögtön találtak koronavírus-fertőzöttet a Pécs melletti kisvárosban, ahol tömeges tesztelésbe kezdtek
Kozármisleny vezetői 2000 tesztet szereztek be, amihez kedvezményes áron juthatnak hozzá a kisváros lakói.



2,7 millió New York-i már átesett a koronavíruson
A szerológiai tesztek alapján város lakosságának húsz százaléka már túl van a fertőzésen.



Koronavírus: elkezdődhet az első németországi fejlesztésű oltóanyag emberi tesztelése
Nagyjából 200 emberen, 18 és 55 év közötti egészséges önkénteseken tesztelik az oltást.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!