Soron kívüli oltást és rendszeres tesztelést akar a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
Közleményükben azt írják, ha már a kormány nem rendeli el a bölcsődék bezárását, akkor legalább kapjanak soron kívül oltást a dolgozók, hiszen ők nem tudják 2 méteres távolságból végezni a munkájukat.
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete közleményt adott ki Orbán Viktor bejelentése után: miszerint a bölcsődék nyitva maradhatnak, mert ezekben az intézményekben a fertőzési adatok nem indokolják a bezárást.
"A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
a bölcsődei dolgozók országos szintű soron kívüli oltását, illetve a már jogszabályban rögzített rendszeres tesztelés tényleges soron kívüli végrehajtását várja el a kormánytól!"
- írják a közleményben.
A szakszervezet szerint az oltás biztosítása és a tesztelés a jelen helyzetben a bölcsődei dolgozók számára az állam kötelessége függetlenül attól, hogy a bölcsődék fenntartói jogait ki gyakorolja.
"Köztudott, hogy a 3 év alatti korosztályt nem tesztelik, pedig a gyerekek is hordozhatják a vírust, és meg is betegedhetnek. A bölcsődei dolgozók a munkájukat nem 1,5 méteres távolságból végzik, hanem a gyermekek közvetlen testközelében, így a fizikai távolságtartás a bölcsődés korosztály nevelése és gondozása során lehetetlen"
- fogalmaz a szakszervezet.
A BDDSZ az Európai Bizottság 2020. nyarán publikált Oltóanyagokkal Kapcsolatos Stratégiájára hivatkozik, miszerint: az elsőbbséget élvező csoportba tartoznak azok a munkavállalók, akiknek a munkájuk jellegéből adódóan nincs lehetőségük a fizikai távolságtartásra.
"A fentiek miatt elvárjuk a kormánytól - ha jogszabályban nem rendeli el a bölcsődék preventív zárását az esetleges ügyelet biztosítása mellett -, hogy a bölcsődében dolgozók esetében a COVID-19 által fennálló biológiai kockázattal szembeni védelmét, a védőoltást, soron kívül biztosítsa"
- zárja közleményét a bölcsődei dolgozók érdekképviseleti szervezete.
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete közleményt adott ki Orbán Viktor bejelentése után: miszerint a bölcsődék nyitva maradhatnak, mert ezekben az intézményekben a fertőzési adatok nem indokolják a bezárást.
"A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasárnap időközi választást tartottak Pilisvörösváron, melyen a Vörösvárért Közéleti Egyesület jelöltjei győzedelmeskedtek. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint
Preszl Gábor a 7-es választókerületben 107, míg Schellerné Mikulán Anetta a 8-as körzetben 146 szavazattal szerzett mandátumot. Ezzel az egyesület hatfős többségre tett szert a helyi képviselő-testületben.
Az időközi voksolásra azért volt szükség, mert szeptember 11-én a Tegyünk Együtt Vörösvárért két képviselője, dr. Lehrer Anita és dr. Lovász Ernő lemondott. A VKE erősödése már egy korábbi, szeptemberi időközin is megmutatkozott, amikor a 3-as körzetet szintén a jelöltjük nyerte el. A mostani kettős győzelem egy olyan időszak végén történt, amelyet a polgármester mögött álló, Fidesz-közeli Egységben Vörösvárért Egyesület belső konfliktusai jellemeztek.
A lemondásokat mély ellentétek előzték meg. Fetter Ádám polgármester a távozókról úgy nyilatkozott, hogy „nem értették, mit jelent a képviselői megbízatás, azt nem a munka, hanem a pozíciók felől közelítették meg” – mondta a 24.hu-nak. A lemondó TEVÖ ezzel szemben súlyos vádakat fogalmazott meg a városvezetéssel szemben, indoklásuk szerint problémás volt többek között „a kétes hátterű tanácsadói szerződések megkötését, amelyek keretében a gyanú szerint közpénzek szolgáltak kampánycélokat, a túlárazott beszerzéseket, a szabadságok szabályellenes kezelését, valamint a családi kirándulások költségeinek áthárítását az önkormányzatra”.
Az eseményeknek országos politikai figyelmet adott, hogy Orbán Viktor egy korábbi, áprilisi látogatásán úgy fogalmazott: „Mindig úgy számoltam Vörösvárral, hogyha valami nagy marhaságot nem csinálunk, és a Jóisten nem veszi le rólunk a kezét, akkor ez egy olyan vidék, ahol nekünk nyerni kell” – idézte a 24.hu.
Vasárnap időközi választást tartottak Pilisvörösváron, melyen a Vörösvárért Közéleti Egyesület jelöltjei győzedelmeskedtek. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint
Preszl Gábor a 7-es választókerületben 107, míg Schellerné Mikulán Anetta a 8-as körzetben 146 szavazattal szerzett mandátumot. Ezzel az egyesület hatfős többségre tett szert a helyi képviselő-testületben.
Az időközi voksolásra azért volt szükség, mert szeptember 11-én a Tegyünk Együtt Vörösvárért két képviselője, dr. Lehrer Anita és dr. Lovász Ernő lemondott. A VKE erősödése már egy korábbi, szeptemberi időközin is megmutatkozott, amikor a 3-as körzetet szintén a jelöltjük nyerte el. A mostani kettős győzelem egy olyan időszak végén történt, amelyet a polgármester mögött álló, Fidesz-közeli Egységben Vörösvárért Egyesület belső konfliktusai jellemeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy: Navracsics ugyanakkor készült Google-fotókkal próbálta bemutatni a dabronci fejlesztést
A független képviselő szerint a kommentelők buktatták le a minisztert egy árulkodó utánfutó miatt. Hadházy szerint Navracsics hülyének nézi a választóit.
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő hétfő reggeli Facebook-posztjában bírálta Navracsics Tibor minisztert, aki a képviselő szerint ugyanabban az időpontban készült Google utcafotókkal akarta bemutatni egy dabronci beruházás fejlődését.
Mint írja, a miniszter egy „előtte” feliratú fekete-fehér és egy „utána” feliratú színes képet tett közzé az EU-s pénzből megvalósult árokásásról.
A képviselő szerint a kommentelőknek feltűnt, hogy „a két kép ugyanakkor készülhetett, mert mindkettőn ott áll ugyanaz a fehér kisteherautó lehajtott oldalfallal és mögötte egy zsákokkal megrakott utánfutó.”
Hadházy Ákos azt állítja, a helyzet még ennél is durvább. „A két kép forrása a Google utcafotós szolgáltatása. Mindkét fotó 2021-ben készült, csak az egyik egy villanyoszloppal odébb... A megvalósult (?) fejlesztés viszont 2023-ban volt elvileg...” – írja a képviselő, majd felteszi a kérdést: „Vajon a miniszter feltalálta az időgépet? Ha nem, akkor csak egy kérdés marad: Navracsics teljesen meghülyült a leállított EU-s pénzcsapok miatt, vagy csak a választóit nézi hülyének?”
A képviselő a posztját azzal zárja, hogy szerinte Navracsics Tibor az egyik „leggerinctelenebb és legszánalmasabb fideszes”. Úgy véli, hiába intelligensebb és kulturáltabb a legtöbb párttársánál, és hiába elkötelezett Európa-párti atlantista, „éppen azért olyan vállalhatatlan, ahogyan kiszolgálja Orbán putyin-párti korruptokráciáját.”
A helyi sajtó korábban arról írt, hogy Dabroncon 2023-ban valóban megvalósult egy nagyrészt európai uniós és kormányzati támogatásból finanszírozott, mintegy 127 millió forintos csapadékvíz-elvezetési beruházás.
A két politikus között nem ez az első nyilvános vita: 2023 nyarán egy pusztamiskei zebraátadás miatt került sor köztük éles szóváltásra a közösségi médiában.
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő hétfő reggeli Facebook-posztjában bírálta Navracsics Tibor minisztert, aki a képviselő szerint ugyanabban az időpontban készült Google utcafotókkal akarta bemutatni egy dabronci beruházás fejlődését.
Mint írja, a miniszter egy „előtte” feliratú fekete-fehér és egy „utána” feliratú színes képet tett közzé az EU-s pénzből megvalósult árokásásról.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért” – Harmadszorra is választottak Tiszaburán, de a szavazatvásárlási vádak miatt még semmi sem dőlt el
Fekete Zsigmond nyert, de a vesztes Vavrik Géza nem hagyja annyiban a dolgot. A korábbi két fordulót is megsemmisítették, így a jogi csata folytatódik.
Harmadszorra talán már sikerül – gondolhatták Tiszaburán, ahol vasárnap ismét időközi polgármester-választást tartottak, miután az előző két forduló eredményét súlyos szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A hvg.hu által is ismertetett, urnazárás utáni adatok szerint Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje 986 szavazatot kapott, míg ellenfele, az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület színeiben induló Vavrik Géza 482-t. A választási névjegyzékben 1958-an szerepeltek, közülük 1482-en mentek el szavazni.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen azután írtak ki időközi választást október 5-ére, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát.
Azt a fordulót még Vavrik Géza nyerte, de a területi választási bizottság megsemmisítette az eredményt, mondván, „a jogszabálysértések mértéke a választás eredményét döntő mértékben befolyásolhatta”. A november 2-i megismételt szavazáson már Fekete Zsigmond győzött, ám a Kúria ezt az eredményt is érvénytelenítette a választási alapelvek többszöri megsértése miatt. A bírósági indokolásokban olyan cselekmények szerepeltek, mint a szervezett utaztatás, a névjegyzék fotózása, sőt, a szavazólapokkal együtt az urnába került bankjegyek.
A vasárnapi, harmadik forduló sem telt el feszültség nélkül. Vavrik Géza már a nap folyamán jelezte, hogy ismét óvást tervez benyújtani.
„Nagyon el vagyok keseredve, hasonló a helyzet, mint az előző két választáson: az ellenfelem emberei tömegével hordják szavazni a lakosokat, ugyanazok a delegáltak dolgoznak a választási körzetekben, mint korábban, és mutatják, hogy hova kell ikszelni. A fél falut megvásárolták”
– nyilatkozta a vesztes jelölt. Helyszíni riportok tanúsága szerint a településen nyílt titok volt a szavazatvásárlás.
„Fekete Zsigmondék bárkit megvesznek kilóra, akit csak akarnak. A drogosok 10 ezer forintot kapnak, a többiek pedig 20 ezertől felfelé. Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért, ha nagyon fontos nekik” – állították helyiek.
A választási huzavona komoly közpénzeket emészt fel: sajtóbecslések szerint egy-egy forduló megrendezése 3-4 millió forintba kerül, így a három választás együtt már 10-12 millió forintjába kerülhetett Tiszaburának.
Harmadszorra talán már sikerül – gondolhatták Tiszaburán, ahol vasárnap ismét időközi polgármester-választást tartottak, miután az előző két forduló eredményét súlyos szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A hvg.hu által is ismertetett, urnazárás utáni adatok szerint Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje 986 szavazatot kapott, míg ellenfele, az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület színeiben induló Vavrik Géza 482-t. A választási névjegyzékben 1958-an szerepeltek, közülük 1482-en mentek el szavazni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vörös riasztás Délkelet-Ázsiában: A trópusi vihar Szumátrán és Thaiföldön is százakat ölt meg
A múlt heti monszunesők miatt több százezer ember kényszerült elhagyni otthonát. A kiáradt folyók egész falvakat sodortak el, a mentést a megsemmisült utak is nehezítik.
Vasárnapra már 442 halálos áldozata van a Szumátrát sújtó árvizeknek és földcsuszamlásoknak, további 402 embert pedig eltűntként keresnek az indonéz katasztrófavédelmi hatóság közlése szerint – írta a 24.hu. A természeti katasztrófa miatt mintegy 290 ezer ember kényszerült elhagyni otthonát Aceh, Észak- és Nyugat-Szumátra tartományokban.
A múlt heti monszunesők miatt kiáradt folyók több ezer házat és épületet sodortak el a térségben. A helyzetet súlyosbítja, hogy több nemzetközi hírügynökség az eseményeket a Malaka-szorosban kialakult Senyar nevű trópusi viharral is összefüggésbe hozza.
A katasztrófa miatt Észak-Szumátrán nagy területek megközelíthetetlenek, utak és hidak rongálódtak meg, és a leszakadt vezetékek miatt a kommunikáció is megszakadt. A világtól elvágott területekre a hadsereg helikopterekkel és hadihajókkal juttat el élelmiszert és gyógyszereket. A helyi hatóságok szerint az ivóvíz- és élelmiszerhiány miatt az emberek fosztogatni kezdték a helyi üzleteket - írta a Reuters.
Egyes térségekben, például Nyugat-Szumátrán már meg is kezdték a helyreállítási munkálatokat. Az emberek napközben visszatérnek otthonaikba takarítani, az estéket azonban még a kormányzat által biztosított szükségszállásokon töltik.
A katasztrófa nem egyedi a térségben, a közelmúltban Délkelet-Ázsia több részén is súlyos pusztítást okoztak az árvizek. Thaiföld déli részén 170-en vesztették életüket a Bangkok Post című lap jelentése szerint, a katasztrófa különösen Hatjaj városát érintette. Malajziában szintén komoly károkat okoztak az áradások.