FELFEDEZŐ
A háromgyermekes angol nő akkor tudta meg, hogy nem is koronavírusos, amikor már karanténban volt otthon a családjával. Szerinte nem ő az első és nem is az utolsó kismama, akivel ez megtörtént.
FELFEDEZŐ
Miután néhány dokkmunkás koronavírus-fertőzött lett, és ők továbbadták a kórházban néhány betegnek a vírust, a városban élőket tömegesen megvizsgálták.
FELFEDEZŐ
Ezzel az eljárással legalább hat órát lehet spórolni, a teljes folyamat körülbelül két órát vesz igénybe.
FELFEDEZŐ
A nem ellenőrzött forrásból származó gyógyszerek és járvány elleni védekezést szolgáló eszközök nagy veszélyt jelentenek az emberek egészségére.
FELFEDEZŐ
Orbán Viktor szerint 'a győzelem azt jelenti, hogy az egészségügyi rendszerünk, a kórházaink, a mentőseink, a háziorvosaink bírják a terhelést egészen addig, amíg meg nem érkezik a vakcina'.
FELFEDEZŐ
Az újfajta PCR-teszt a gyógyításban és a kontaktkeresésben is nagy segítséget nyújthat, a laborok kapacitását megduplázhatja, akár megháromszorozhatja - mondta a Semmelweis Egyetem rektora.
FELFEDEZŐ
A tervet kidolgozó szakmai szervezetek szerint minél előbb szükség lenne hasonló programra, hogy a karácsonyi időszakban már biztonságosabban lehessen utazni.
FELFEDEZŐ
Felhívta a figyelmet arra is, hogy régóta követelik az ingyenes és tömeges tesztelést is - hiába.
FELFEDEZŐ
Hamarosan világszerte elérhetőek lesznek az olcsó gyorstesztek, amelyek előállítására egy dél-koreai és egy amerikai cég kapott engedélyt a WHO-tól.
FELFEDEZŐ
Varga Mihály szerint a rendkívüli helyzet miatt gyorsítani kell az adók csökkentését, ügyintézésük egyszerűsítését, és a befektetések ösztönzését.
FELFEDEZŐ
Upor László rektorhelyettese azt közölte, hogy a hónap eleje óta végzett tesztelésekből a hét végére tíz teszt pozitívnak bizonyult.
FELFEDEZŐ
Pusztai Erzsébet szerint elképzelhető, hogy nemsokára naponta akár 20 ezer fertőzött is lehet, függetlenül a tesztelések napi mennyiségétől.
Népszerű
Ajánljuk