SZTÁRVILÁG
Az átmeneti szünet a sorozat képernyőre kerülését nem befolyásolja, az új epizódokat továbbra is láthatjuk.
SZTÁRVILÁG
Rétvári Bence államtitkár azt is mondta, hogy a WHO kimutatása szerint Magyarországon a tesztelés az igazolt fertőzöttek arányához viszonyítva magasabb mint az európai átlag.
SZTÁRVILÁG
Az egyik szolgáltató szerint a teszt árán felül egyéb költségeket is felszámolnak. Több cég már nem is vállalja a tesztelést, mert nem éri meg nekik.
SZTÁRVILÁG
Több mint másfélszeres a túljelentkezés a Szputnyik V vakcina klinikai tesztelésének harmadik szakaszára. Eddig 700 embernek adták be a kipróbálás alatt álló oltást.
SZTÁRVILÁG
Az állami tulajdonú vállalkozás munkavállalói között a múlt héten jelent meg a vírus, több fertőzöttet is találtak a közel 900 érintett közül.
SZTÁRVILÁG
A régiónkban mindenhol jóval több vizsgálatot végeznek, ráadásul a tesztek száma nem azonos a vizsgált emberek számával.
SZTÁRVILÁG
Veszteségessé vált a minták kielemzése, a meghatározott 19 500 forintos szint a legtöbb laboratórium számára nullszaldós vagy már ráfizetéses munkát jelent.
SZTÁRVILÁG
Naponta akár 4000 mintavételi igény is érkezik a mentőszolgálathoz, Budapesten és a közép-magyarországi régióban tesztelnek a legtöbbet.
SZTÁRVILÁG
A kormány szerint mindenkivel foglalkoznak a hatóságok, akinek pozitív tesztje van, és a kontaktkutatás is folyamatos. Itt egy ellenpélda.
SZTÁRVILÁG
A rendelkezés vonatkozik a magánlakásokra is, nem terjed ki ugyanakkor az iskolákra, a munkahelyekre, a szervezett csapatsport-eseményekre, valamint az esküvőkre és a temetésekre.
SZTÁRVILÁG
Többek között elfogadják a schengeni tagállamban készült PCR-tesztet, és a sport mellett már kulturális rendezvényre is lehet jönni.
Népszerű
Ajánljuk