HÍREK
Még nem nyilvános a demonstráció helyszíne, de értesülések szerint a Hősök terén gyűlnek majd a taxisok. A jobb adózásért és a biztonságosabb közlekedésért is demonstrálnak.
HÍREK
Korábban két fővárosi cég, a BKK és a Budapest Közút között oszlottak meg a taxiszolgáltatással kapcsolatos feladatok, azonban a Fővárosi Közgyűlés által szerdán elfogadott módosítás centralizálja az érintett tevékenységeket.
HÍREK
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke elsősorban a Bolt védjegyhasználati gyakorlatát kifogásolta beadványában. Az Ubert 2016-ban már sikeresen elüldözték az országból.
HÍREK
Szigorítják például a taxis engedélyek kiadását és a taxis fuvarszervezők és diszpécserszolgálatok működésének feltételeit is.
HÍREK
Bánki Eriktől, a parlament gazdasági bizottságának elnökétől kapta ezt a választ az Országos Taxis Szövetség.
HÍREK
Karácsony Gergely úgy reagált: hónapok óta tárgyalnak a taxis szervezetek hivatalos képviselőivel egy esetleges emelésről, de eddig egy kormányzati jogszabály miatt az önkormányzatok semmilyen díjat nem emelhettek. Ez azonban tegnap este megváltozott.
HÍREK
Közel kétezerrel kevesebb taxis dolgozik most, mint a koronavírus megjelenése előtt. Sokan elmentek nyugdíjba, a többség viszont más munkát keresett.
Népszerű
Ajánljuk