HÍREK
A Tisza Párt korábbi sajtófőnöke Közlekedési és Beruházási Minisztériumban folytatja a munkát. A debreceni országgyűlési képviselő feladata lesz a tárca képviselete az Országgyűlésben és a kapcsolattartás a képviselőkkel.
HÍREK
Azt egyelőre nem tudni, ki veszi át a helyét, de a Tisza parlamenti frakciójának sajtókommunikációs struktúrája rövidesen véglegessé válik. Tárkányi üzent a sajtó munkatársainak is.
HÍREK
Tárkányi Zsolt, a TISZA Párt politikusa bejelentette, hogy a kormány és Debrecen is tervezi a 106-os vasútvonal újraindítását, amit az akkugyár vezetőivel is közöltek már. A MÁV korábban a kínai akkumulátorgyár terjeszkedése miatt függesztette fel a forgalmat a szakaszon.
HÍREK
Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt képviselője árverésre bocsátja a róla készült, karlendítéssel vádoló plakátot. A bevételt a MAZSIHISZ Szeretetkórház kapja, a licit 30 ezer forintról indul.
HÍREK
Eltörölné az Orbán-kormányok parlamenti sajtómunkát korlátozó intézkedéseit a Tisza Párt vezette Országgyűlés. Erről ír Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt képviselője, aki felidézte, hogy korábbi újságírói munkája során Kövér László kétszer is kitiltotta az Országházból.
HÍREK
A TISZA debreceni jelöltje újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amellyel választási visszaélést bizonyítana Debrecenben. Állítása szerint élelmiszercsomagokat ajánlottak fel fideszes politikusoknak a kampányukhoz.
HÍREK
A Hetek egy 2010-es évekbeli fotóra hivatkozva vádolta meg Tárkányi Zsoltot, a Tisza Párt jelöltjét. A párt szerint a kép valójában 2006-ban készült, és a mozdulat a „Hajrá, Loki!” rigmushoz tartozik.
HÍREK
Tárkányi Zsolt szerint volt, amivel nem is vesződtek, csak kirakták az udvarra egy drótkerítés mögé. A cég belső vizsgálatot indított, a hatóságok pedig eljárásokat folytatnak a gyárban.
HÍREK
Az eset hetekkel azután történt, hogy a politikus mérgezésgyanú és veszélyes anyagok miatt tett bejelentést. Az Országos Mentőszolgálat szerint „A mentőket egy férfi sérülthöz riasztották, aki eszméleténél volt, de törést, zúzódásokat szenvedett.”
HÍREK
A február 13-i munkabaleset után a CATL szerint a kórház nem talált súlyos problémát a dolgozónál. A kormányhivatalhoz ugyanakkor eddig nem érkezett hivatalos bejelentés az esetről.
HÍREK
A Tárkányi Zsoltnak nyilatkozó nő telefonos fordítóval próbált segítséget kérni, azonban már késő volt, kórházba szállították, de azóta is tartós tünetektől szenved. A cég a vádak szerint mélyen hallgatott, a CATL most vizsgálatot indított.
HÍREK
A vállalat belső vizsgálatot indított, azt ígérték, a fejleményekről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot. A debreceni önkormányzat is reagált, eljárás indítását kezdeményezték a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnál.
HÍREK
A párt Hajdú-Bihar megyei képviselőjelöltje egy videót tett közzé, amelyben egy nő eltorzított hangon beszél arról, milyen tüneteket észlelt magán, amikor állítása szerint mérgező gázok szivárogtak a gyárban.
HÍREK
Volt szépségkirálynő, énekes és színész is szerepelhet a TISZA jelöltjei között – állítja egy ismeretlen Facebook-oldal. A párt közölte: politikai álhír az egész.
HÍREK
Az RTL egykori riportere a 24.hu-nak adott interjúban elárulta, ismerte-e korábban Magyar Pétert, és, hogy miért döntött úgy, hogy abbahagyja az újságírást.
Népszerű
Ajánljuk