KÉK HÍREK
A család szerint ugyanakkor egyértelmű, hogy a kórházban hibázhattak, amiatt halt meg az édesanya. Kilenc napon át próbálták megmenteni az életét.
KÉK HÍREK
Az edző továbbra is ártatlannak vallja magát. Közben kiderült az is, hogy a gyerek és családja egyre nehezebb helyzetben vannak.
KÉK HÍREK
Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint a tárgyalások „nagyon konstruktívak voltak”, és „majdnem minden kulcsfontosságú részletben már megegyeztek”.
KÉK HÍREK
Az amerikai elnök szerint az ukrán vezető eddig rosszul tárgyalt, és úgy vélte, hogy Bidennel együtt megakadályozhatták volna a háború kitörését.
KÉK HÍREK
Babicsek Bernát szülei évek óta küzdenek az igazukért, mert szerintük fiuk halálát meg lehetett volna akadályozni. Most azonban újabb akadályba ütköztek.
KÉK HÍREK
Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov szerint Trump nyilatkozataiból az derül ki, hogy a problémákat párbeszéd útján oldják meg, „nincs háború, béke kell”.
KÉK HÍREK
A találkozón arról tárgyalnak majd, hogyan kezeljék az Egyesült Államok döntését, amely kizárná őket az oroszokkal folytatott béketárgyalásokból.
KÉK HÍREK
Amerikai tisztségviselőkkel utazhat az amerikai elnök Oroszországba. A két világvezető tárgyalt országaik kétoldalú kapcsolatairól és az közel-keleti helyzetről is.
KÉK HÍREK
Az amerikai elnök megismételte, hogy célja minél hamarabb befejezni a háborút. Ugyanakkor ismét felhozta az ukrán ritka földfémek kérdését is.
KÉK HÍREK
A miniszterelnök kétnapos hivatalos látogatást tesz az Egyesült Arab Emírségekben. A magyar delegációban üzletemberek is helyet kaptak.
KÉK HÍREK
Karl Nehammer, az Osztrák Néppárt konzervatív kancellárja egy alternatív kormányt próbált összehozni a szociáldemokratákkal (SPÖ) és a liberális Neosszal, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) hatalomra jutását akarták megakadályozni.
KÉK HÍREK
Lajos tavaly kis híján meghalt, megtörte a letartóztatás. Az epéje miatt műtétre szorult. Csak akkor vitték kórházba, amikor már hatodik napja nem tudott felkelni az ágyából.
KÉK HÍREK
Aki tud várni, az várjon december 20-ig a Max premierig, de a Telekom TV GO-n már megtekinthető a mester legjobb rendezése a Gran Torino óta!
KÉK HÍREK
A miniszterelnök Donald Trumppal, Elon Muskkal és Michael Waltzcal is találkozott Floridában. Közös ebédre azonban már nem maradt idő.
KÉK HÍREK
Miközben a háború egyre inkább elhúzódik, mindkét fél keményebb álláspontot vesz fel, és egyelőre nem világos, hogy Trump hogyan tudna valós eredményt elérni egy ilyen mélyen megosztott konfliktusban.
KÉK HÍREK
A Bizottság szerint a törvény sérti az uniós jogot, méghozzá nem is kicsit: súlyosan, rendszerszinten és szándékosan.
Népszerű
Ajánljuk