HÍREK
A szervezet szerint ha egy iskolában nincs elég vagy megfelelő végzettségű pedagógus, az sérti a tanulók oktatáshoz való jogát.
HÍREK
Már megjelent egy lista a polgári engedetlenségben részt vevő iskolákról, de várják az újabb csatlakozókat.
HÍREK
Az esti demonstráción több ezren vettek részt, majd a diákok egy része virrasztásba kezdett a Belügyminisztérium épülete előtt.
HÍREK
Rábai János nemrég megkérdezte őket, nem dühösek-e, hogy nyilvánosan elmondta a gondolatait egy tüntetésen, veszélybe sodorva magát és az osztályát. De ők csak büszkék rá.
HÍREK
Palya Tamás megköszönte a támogatást, szerinte megható, hogy vannak, akik még figyelnek a tanárokra. A pénzt azonban nem tartja meg.
HÍREK
Zuhanórepülésben van a magyar oktatás Bozai Ákos szerint. „Milyen oktatás az, ahol a kémiát tesitanár tartja?” - kérdezte.
HÍREK
A Belmondo zenekar játszott pár számot a tüntetésen, és az énekesük, Czutor Zoli beszólt két szám között.
HÍREK
Közölte a tömeggel: nemcsak főpolgármesterként van itt, hanem apaként is, megemlítette a fiát és a tanítóként dolgozó feleségét is.
HÍREK
A Kálvin térről a Műegyetem rakpartig tartó vonulás után beszédekkel és koncertekkel folytatódik a megmozdulás.
HÍREK
Csütörtökön élőláncot alkotnak Szegeden, jövő héten pedig csatlakoznak az országos sztrájkhoz.
HÍREK
A kockás inges és fekete ruhás tüntetők két forgalmi sávot foglaltak el. Sokan dudáltak, integettek nekik.
Népszerű
Ajánljuk