KÉK HÍREK
A politikai vezetők elítélték a történteket, a hatósági vizsgálat folyamatban van. Egyelőre nem lehet tudni pontosan, hogy kik voltak az elkövetők. A lengyel külügyminiszter szerint az oroszok állhattak a támadás mögött.
KÉK HÍREK
A helyiek szerint a támadó gyerek családjában is komoly gondok lehettek. Előfordult, hogy az édesanya is lila foltokkal volt tele, és rendőri segítséget kért.
KÉK HÍREK
A Scotland Yard nem keres további gyanúsítottat az ügyben, és nem kezeli terrorcselekményként az incidenst. A gyanúsított őrizetben van, a sérültek állapotáról még nem tudni semmit.
KÉK HÍREK
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház megerősítette azt is, hogy Mirellát mentőhelikopterrel szállították az intézménybe. A gyermeket megműtötték.
KÉK HÍREK
Aláírásgyűjtés közben támadtak a párt képviselőjelöltjére Jászapátiban. Dobrev Klára online sajtótájékoztatón mondta el a részleteket.
KÉK HÍREK
A kislány édesanyja elmondta: nem haragszik a támadó lányra, neki csak az a fontos, hogy gyereke felépüljön. Sok dolgot nem ért azonban az esettel kapcsolatban.
KÉK HÍREK
Bőnyben egy hatodikos kislány késelte meg az osztálytársát. A helyszínre sok szülő érkezett, mindenkin a döbbenet lett úrrá.
KÉK HÍREK
Az iskola előtt sok a rendőrautó, még mindig helyszínelnek. A megszúrt gyerek életveszélyes állapotban van. Az iskolában beszüntették a tanítást, a szülőket arra kérték, hogy vigyék haza a gyerekeket.
KÉK HÍREK
Információk szerint a két lány egy szomszédos településről járt az iskolába. A tanítást felfüggesztették, a rendőrség helyszínel.
KÉK HÍREK
A pedagógus éppen órát tartott az osztályban, mikor a 17 éves fiú rátámadt. A nő a teremből végül a tanáriba menekült, de súlyos sérüléseket szenvedett.
KÉK HÍREK
Nem volt zökkenőmentes a kormányfő posztja a Védelmi Tanács üléséről, majd menetrendszerűen megérkezett az ellenzéki politikus.
KÉK HÍREK
Az ukrán elnök közölte: „Meg kell erősíteni a biztonságot, és határozottan szembe kell szállnunk mindazokkal, akik a terrort akarják új normává tenni. Ezeknek a drónoknak a hangja ébresztő kell legyen a szabad világ számára”.
KÉK HÍREK
Azt nem tudni, hogy Benjamin Netanjahu és kabinetje a gépen tartózkodott-e, amikor az állami repülőgép elhagyta a dél-izraeli Nevatim légibázist, vagy csak menteni akarták a gépet.
KÉK HÍREK
Mint ahogy azt is kihagyta, hogy Oroszország Irántól vásárolt drónokkal támadja hónapok óta Ukrajnát. Az iráni drón- és rakétatámadást „veszélyes eszkalációnak” nevezik, és minden érintett felet önmérsékletre szólítanak fel.
KÉK HÍREK
A magyar külügyminiszter szerint minden eddiginél nagyobb eszkalációs kockázattal jár a Közel-Keleten és adott esetben a globális biztonságot is veszélyeztetheti.
KÉK HÍREK
Vasárnap reggel hét óra harminc perckor a mintegy hétórás zárlatot követően. Izrael és szövetségeseinek felderítő és elfogó rendszerei szinte teljesen felszámolták az Izraelbe indított rakéták és drónok százainak tömeges támadását.
KÉK HÍREK
A miniszterelnök szerint „a közel-keleti konfliktus kiterjedése súlyos veszélyt jelent a világ és így Magyarország biztonságára is”.
Népszerű
Ajánljuk