KÉK HÍREK
Egy zebegényi képviselő azt állítja, hogy a kirúgott polgármester megszúrta őt egy körömvágó ollóval
Parádi Katalin a Facebook-oldalán reagált a vádakra. Azt írta, hogy valóban fogyasztott némi alkoholt amiatt, hogy méltatlanság miatt a helyi képviselő-testület megszüntette a megbízatását a november 9-i ülésen.
KÉK HÍREK
Felfüggesztették az operációkat az al-Sifa kórházban, a kórház igazgatója pedig azt mondta, hogy áram, internet, víz és orvosi ellátás nélkül maradtak. Az intézmény körül harcok zajlanak, így nem tudják a betegeket sem evakuálni.
KÉK HÍREK
A külügyi államtitkár Viktor Mikita kárpátaljai kormányzóval is találkozott Ukrajnában. A kétoldalú találkozón a humanitárius és beruházási projekteket vitatták meg, és szóba került az is, hogy egy rehabilitációs központot szeretnének létrehozni a katonák részére.
KÉK HÍREK
Az állatok 45 percen keresztül ostromolták a hajót. A fedélzeten lévőket sikerült kimenteni.
KÉK HÍREK
Éppen kitüntetéseket adtak volna át a csapás idején, pénteken, méghozzá az ukrán rakétás erők napja alkalmából. Ekkor csapódtak be a rakéták.
KÉK HÍREK
A támadó kábítószer hatása alatt állt. Semmire nem emlékszik a történtekből, pedig menekült is, három embernek kellett letepernie.
KÉK HÍREK
Elmaradt a Olympique Marseille és a Lyon vasárnapi mérkőzése, mivel a Marseille szurkolói brutális módon megtámadták az ellenfél játékosait szállító autóbuszt.
KÉK HÍREK
Elon Musk milliárdos jelezte, hogy a SpaceX Starlink képes helyreállítani a kommunikációt az ENSZ és a gázai segélyszervezetek között. „Mielőtt bármilyen szolgáltatást működtetnénk, biztonsági ellenőrzést végzünk az Egyesült Államok és Izraeli kormányával" - tette hozzá.
KÉK HÍREK
A família több tagja ütötte és lökdöste a rendőröket, akik csendháborítás miatt érkeztek ki nagy erőkkel. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a támadókra.
KÉK HÍREK
Izrael tegnap már hajtott végre kisebb szárazföldi akciókat. Most úgy tűnik, tényleg nagyon közel lehet a valódi, nagy offenzíva.
KÉK HÍREK
A hadsereg délen a Hamász, északon a Hezbollah katonai célpontjait lőtte. Mindeközben elfogtak egy terroristát is, aki az október 7-i átfogó támadás óta bujkált.
KÉK HÍREK
A férfit több darázs is megcsípte, végül a darázsirtó segített rajta, aki azt is elárulta, mi lesz ilyenkor az állatokkal.
KÉK HÍREK
Több százan hallhattak meg a támadásban. Izrael szerint a Hamász egyik rakétája tévesztett célt.
KÉK HÍREK
A hattagú család számára a támadás kezdetekor úgy tűnt, biztonságos helyre tudtak menekülni, de a Hamász fegyveresei végül mindannyiukat megölték.
KÉK HÍREK
Az izraeli hadsereg közleményben jelezte, hogy a Gázai övezet elleni támadást több százezer tartalékos bevetésével, valamint „légi, tengeri és szárazföldi erők bevonásával” fogják végrehajtani.
KÉK HÍREK
A Palesztin Egészségügyi Minisztérium 70 halálos áldozatról számolt be és Izraelt nevezték meg a támadás felelőseként. Az izraeli hadsereg egy tisztje azt ígérte, hogy kivizsgálják az esetet.
KÉK HÍREK
Óriási a készültség New Yorkban is, a világ több helyén dzsihadista támadásoktól tartanak.
Népszerű
Ajánljuk