SZTÁRVILÁG
Alan és Geoff Bates egypetéjű ikrekként jöttek a világra, majd 70 évesen, három óra különbséggel haltak meg.
SZTÁRVILÁG
A Maliban élő anya szülés közben csak annyit érzékelt, hogy sorra jönnek ki belőle a gyerekek.
SZTÁRVILÁG
A skót kismama már a menyegző előtti napon sem érezte jól magát, másnap reggel el is folyt a magzatvize, és még délelőtt megérkezett a kisfia.
SZTÁRVILÁG
Az idei adat 5,5 százalékkal elmarad még az eddigi legrosszabb évtől is. Kevesebb mint 20 ezer gyerek jött világra.
SZTÁRVILÁG
Ez a rendellenesség nagyon ritka, eddig mindössze tízszer jegyezték fel a történelem során.
SZTÁRVILÁG
Ronaldo kedd este játszott volna a Manchester United színeiben a Liverpool ellen. A meccs hetedik percében álltak ki Ronaldo mellett. A családja megköszönte a támogatást.
SZTÁRVILÁG
„Boldogok vagyunk. 62 nap után újra otthon, de már három csodával gazdagabban” - az énekesnő közösségi oldalán számolt be a jó hírről és köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették őket.
SZTÁRVILÁG
A KSH szerint 2021-ben 155 000 magyar halt meg, amióta évente vezetik a statisztikákat, soha nem volt ennyi elhunyt egy év alatt, Két év alatt minimum 40 ezer embert vitt el a Covid, de az elmaradó influenzajárvány miatt ennél valószínűleg sokkal többet.
SZTÁRVILÁG
Mindkét baba természetes úton született meg, egészségesek. Idén a fiúk voltak a fürgébbek.
Népszerű
Ajánljuk