SZTÁRVILÁG
Szenzáció: három különböző ember DNS-ének felhasználásával született gyerek az Egyesült Királyságban
A szigetországban ez volt az első ilyen alkalom. Ezzel az eljárással megelőznék, hogy a gyerekek gyógyíthatatlan, mitokondriális betegségekkel szülessenek.
SZTÁRVILÁG
Hiába csengett le a koronavírus-járvány, így is többen haltak meg tavaly decemberben, mint 2019 decemberében. A házasságok száma csökkent, és kevesebb gyerek is született 2022-ben, mint 2021-ben.
SZTÁRVILÁG
A ritka betegséggel született brit csecsemő hónapokig tartó kórházi kezelés után végre hazamehetett.
SZTÁRVILÁG
2021 decembere és 2022 novembere között viszont kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban, ennek oka valószínűleg a koronavírus-járvány lecsengése.
SZTÁRVILÁG
Viszont több mint 8 százalékkal kevesebben is haltak meg a Covid csillapodásával, így némileg csökkent a természetes fogyás.
SZTÁRVILÁG
A kormányzó Jog és Igazságosság Párt elnöke szerint a nőknek két év is elég, hogy alkoholisták legyenek.
SZTÁRVILÁG
Donáth még a nyár elején azt mondta, hogy a gyermeke születése miatt nem újrázik a Momentum elnöki posztjáért.
SZTÁRVILÁG
A természetes fogyás a 2021 augusztusi 1531-gyel szemben idén augusztusban már 2151 fő volt. Az idei évben januártól augusztusig 9,8 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Népszerű
Ajánljuk