hirdetés
Akár életet is menthet szívbetegeknél a magyar fejlesztésű rendszer a SOTE-n
A magyar találmányt a világ elsőszámú kardiológiai lapjában mutatták be. Mesterséges intelligenciával végzik a szívbetegek kockázatbecslését.



A fogába szorult egy pattogatott kukorica – majdnem belehalt a brit férfi
Megpróbálta kipiszkálni, ezzel okozta az igazán nagy bajt.




Le akarták kapcsolni a gépekről a szívbeteg kisbabát, de a bíróság megtiltotta ezt az amerikai kórháznak
A texasi bíróság kötelezte a kórházat, hogy életben kell tartaniuk a 11 hónapos Tinslee-t, akiért kétségbeesetten küzd az édesanyja.



Áttörés a szívgyógyászatban - készül az elem nélküli pacemaker, amelyet a szívverés táplál
Egy kicsit hasonlóan működik, mint az elektronikus óra, a saját mozgásunk 'táplálja'. Emberek millióinak változtathatja meg az életét.



Ha rendszeresen kihagyod a reggelit, sokkal nagyobb eséllyel lehetsz szívbeteg
Még egy ok arra, miért éri meg minden reggel enni.



Ferihegyi tragédia: már a gépen is újraélesztették a kislányt, de nem tudták megmenteni
A négyéves gyereknek súlyos szívbetegsége volt, repülőn lett rosszul. Hiába fogadták a földön mentők, hiába küzdött 3 mentőegység az életéért, meghalt.



Szívbetegség végez a magyarok negyedével - kétszer akkora esélyünk van rá, mint egy átlagos európainak
Nem túl biztató egészségügyi adat az országról...



Havi 3 tábla csokoládé csökkentheti a szívelégtelenség esélyét
A csokoládé nemcsak finom, kényeztető és gyors lebomlású energiát ad, hanem óvja egészségünket is.



Kiderült, mi öl­hette meg a 32 éves po­rond­mes­tert a Fő­vá­rosi Nagy­cir­kusz­ban
Az ehhez hasonló, hirtelen halál oka általában szívbetegség.



<
LAPOZZ A ROVAT TOVÁBBI CIKKEIRE
>




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!