HÍREK
Ott ment el a szolgáltatás, ahol a diákok elfoglalták az épületeket. Reggel 7-kor térhet vissza a net.
HÍREK
Az új vezetők közleménye szerint ugyanakkor Szarka Gábor kancellár csütörtök reggel az SZFE Vas utcai épületében megkezdi a munkáját.
HÍREK
Szarka Gábor szerint az intézményt blokád alá vevő hallgatók átléptek egy határt, amit már nem tud elfogadni, de a vezetés semmiképpen sem fog erőszakos megoldást alkalmazni.
HÍREK
Ebben többek között kétlépcsős béremelést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték sz SZFE új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja.
HÍREK
Az eseményen beszédet mond többek között Pálinkás József egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, Hajós András televíziós személyiség, Grecsó Krisztián író, Závada Péter költő. De fellép többek között a Ricsárdgír és Harcsa Veronika is.
HÍREK
A Színművészetisek szerint az általuk kért nyolc követelésből hatra semmilyen választ nem kaptak eddig.
HÍREK
Dr. Aáry-Tamás Lajos, oktatási jogok biztosa áttanulmányozta a hallgatók beadványát, és vizsgálatot indított az ügyben.
HÍREK
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány szerint „az SZFE polgárai közül tucatnyian meggátolták Szarka Gábort abban, hogy belépjen az egyetem épületébe, és aktívan közreműködhessen az átadás-átvétel folyamatában.”
HÍREK
Upor László rektorhelyettese azt közölte, hogy a hónap eleje óta végzett tesztelésekből a hét végére tíz teszt pozitívnak bizonyult.
HÍREK
A kuratórium meg akarja támadni a dolgozók sztrájkját. Az SZFE közleményében azt írja: „Szembeszállunk. A jog minden eszközével. Tudjuk és hisszük, hogy a sztrájkunk törvényes, reméljük, hogy jogállamban élünk”.
HÍREK
Az egyetem közleménye szerint már az adatok kikérése is jogszerűtlen, ezért a sztrájkbizottság tagjai bejelentést tettek a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál.
Népszerű
Ajánljuk