HÍREK
„Magyarország a saját méretéhez képest így is elegendő akkumulátorgyárral rendelkezik. A külföldi igényeket pedig a magyar vízkincs kárára kiszolgálni nagyjából annyira zöld, amennyire nemzeti” – tette hozzá az LMP-s politikus.
HÍREK
Ezzel újra nyilvánvalóvá tette, hogy az amerikaiak úgy vélik: a magyar kormány a Putyin által támogatott politikát viszi Európában.
HÍREK
A miniszter szerint voltak külső próbálkozások, hogy Magyarországnak olyan kormánya legyen, amely nem magyar érdekeket képvisel, de ez a próbálkozás nem jött be.
HÍREK
Abdullatif bin Rashid Al Zayani „a koronavírus-járvánnyal szembeni magyarországi védekezés megszervezéséhez nyújtott támogatásával” érdemelte ki a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
HÍREK
A kezdeményezők szerint az Ukrajnában zajló háború során az egyetlen sikeres közvetítési kísérlet Törökország elnökének nevéhez fűződik.
HÍREK
A kormány nem tartja jó ötletnek a fegyverszállítások fokozását, de nem akadályozzák az erre vonatkozó uniós döntés végrehajtását – mondta a miniszter.
HÍREK
Végül a németek is engedtek az ügyben, és így meg is szavazták az ársapkát, bár feltételeket is szabhattak.
HÍREK
A háború több szempontból is nehezíti a paksi bővítést, ennek ellenére a kormány töretlenül hisz abban, hogy 2030-ra megépülhet a két új blokk.
HÍREK
Az énekesnő úgy véli, hogy olyanok kezében van az ország irányítása, akik kiállnak a magyar érdekek mellett.
HÍREK
Szijjártó Péter annyit repült idén, hogy a megtett távolság alapján már visszafelé tartana a Holdról
Mindez 1,5–1,8 milliárd forintjába kerülhetett a magyar költségvetésnek.
HÍREK
A külügyi szóvivő a kinevezés kapcsán azt mondta: „Nálunk mindig a magyar nemzeti érdek érvényesítése áll az első helyen”.
HÍREK
A V-Híd Zrt. tulajdonosa szerint a csehekkel közös vegyesvállalat létrehozása vasúttörténeti pillanat.
HÍREK
Rastislav Káčer azt nehezményezte, hogy a magyar külügyminiszter a V4-es találkozó előtt Robert Fico volt szlovák miniszterelnökkel egyeztetett.
HÍREK
Az EU és a G7-csoport megállapodása szerint hordónkénti 60 dollárban maximalizálták az orosz kőolaj árát.
HÍREK
Hadházy Ákos megjegyzi, hogy „Orbán szégyellhette legalább, ezért csak azt posztolta ki, ahogy a repülőhöz vezető autóba száll be”.
HÍREK
Amíg a kárpátaljai magyarok vissza nem kapják az őket megillető jogokat – mondta a külügyminiszter.
Népszerű
Ajánljuk