SZEMPONT
Hargitay Judit leírta színházi emlékeit, és azt, mire döbbentették rá az elmúlt hetek zaklatási botrányai.
SZEMPONT
Schilling Árpád szerint a zaklatással vádolt főrendező azt sugallja, hogy csak udvarlás, ha kéretlenül egy nő arca elé tolja a hímtagját.
SZEMPONT
A BBC készített nem reprezentatív felmérést, több mint 2000 ember megkérdezésével. Tavaly nagyjából ugyanez volt az arány.
SZEMPONT
André Libik szerint a 'felvilágosodás hívei nem tartják halálos bűnnek egy nemi szerv mutogatását egy nagykorú egyénnek'.
SZEMPONT
A filmvásznon megjelenő szexuális erőszakkal külön szakma foglalkozik: a nemierőszak-koreográfus egy létező foglalkozás.
SZEMPONT
Egy neves rendező felhívta és arra kérte Sárosdi Lillát, nevezze néven a zaklatóját, mert különben azt gondolhatják az emberek, hogy róla van szó.
SZEMPONT
A kommentek folyamatosan érkeznek, legtöbbjük a név kimondását kéri. Egy másik színésznő, Sándor Erzsi pedig elmesélte, hogyan vetkőztették meztelenre 19 évesen.
SZEMPONT
Érsek-Obádovics Mercédesz korábban kemény vádakkal illette Fülöp Pétert, a Csiky Gergely Színház igazgatóját, ám most azt mondja, ez csak félreértés volt.
SZEMPONT
A férfit letartóztatták, a szülőket sokkolta a hír: sorban kérdezik ki gyermekeiket, őket is zaklatta-e a pedagógus.
SZEMPONT
Ha lebukik a pad alá, és orálisan kielégíti őt, jobb jegyet kap - mondta a diákoknak a férfi. Az RTL-nek 2016-ban meséltek a sorozatos zaklatásról.
Népszerű
Ajánljuk