SZTÁRVILÁG
Sebestyén Balázs feltette az ominózus kérdést, hogy hány együttléttel lenne elégedett a páros női tagja egy héten, meglepő válaszok születtek.
SZTÁRVILÁG
Eredetileg a kasmír kecskék nyírása ellen terveztek látványos akciót, de a meztelen, lekötözött sikoltozva vonagló nőről, akiről puha kis szőröket tépnek le, az embereknek egészen más jutott az eszébe.
SZTÁRVILÁG
A Jászai Mari-díjas színész szerint a monogámia az emberre erőltetett, vallási dolog, ami senkit sem tesz boldoggá. Ő és a felesége is a nyitott házasságban hisz.
SZTÁRVILÁG
Nem vallási okokból vagy bigottságból nem akart együtt lenni szerelmével, egészen más, de nyomós oka volt.
SZTÁRVILÁG
Az agresszív férfi azzal fenyegette a gyerekeit, hogy ha nem teszik meg amit mond, akkor elzavarja őket otthonról. A férfit első fokon 18 évre, a nőt pedig 9 évre ítélték.
SZTÁRVILÁG
Az egyik légiutas-kísérő nyitott rájuk. A látványtól a többi utas hatalmas nevetésben tört ki.
SZTÁRVILÁG
Melanie Hawke tudja, hogy sokan elítélik emiatt, de azt mondja, az ő állapotában nagyon korlátozottak a lehetőségei.
SZTÁRVILÁG
Barlangnak nézhették a távközlési cég elosztódobozait az egész napos párzás után megfáradt hangyák egy németországi faluban.
SZTÁRVILÁG
A fejüknél összenőtt Lori és George Schappell számára az orvosok nem jósoltak hosszú életet, ám ők erre alaposan rácáfoltak: az amerikai sziámi ikerpár szeptemberben 62 éves lesz.
SZTÁRVILÁG
Már éppen a tűzoltók segítségét kérték volna a mentősök, amikor egy 25 év körüli, pucér férfi nyitott ajtót.
SZTÁRVILÁG
Prigozsin több pénzt fizetett a szűz lányoknak, és az amúgy nagyon kicsi péniszébe golyók vannak beültetve - elképesztő részletek derültek ki a zsoldosvezér szexuális életéről.
SZTÁRVILÁG
Az eset a pályája elején történt: „Megértette velem, hogy hol a helyem a filmkészítés hierarchiájában”.
SZTÁRVILÁG
A királynét hírbe hozták magyar testőrökkel, sőt még egy lóval is, miközben aktokat hamisított róla egy másik uralkodó. Pedig hű katolikusként 16 gyereket szült férjének, akit rajongva imádott.
SZTÁRVILÁG
Onnantól kezdve, hogy nőtt a hasam, Csabának ez vizuálisan nem annyira jött össze - árulta le az egykori szépségkirálynő.
Népszerű
Ajánljuk