SZTÁRVILÁG
Járai Kíra és Járai Máté már 20 éve házasok, és erről az évfordulóról a Story magazinban beszéltek, ahol természetesen előkerült a nyitott házasságuk is.
SZTÁRVILÁG
Egy nagyon régi, de izgalmas szerelmi történetet elevenített fel a Story Magazin: Magdinak nemcsak szakmai sikert hozott a műsor.
SZTÁRVILÁG
Többször is meztelenül jelent meg a váróteremben és rendszeresen követte is a férfit. Ő azonban következetesen elutasította a közeledését.
SZTÁRVILÁG
A Sztárban Sztár All Stars legutóbbi részében, a felkészülés közben ejtett el egy sejtelmes mondatot.
SZTÁRVILÁG
Végül megtalálta az igaz szerelmét, akivel már az esküvőjét tervezi – Nigériában. Egy látnok kézrátétellel jósolja majd meg nekik, milyen közös élet vár rájuk.
SZTÁRVILÁG
Doriának a harmadik gyereke lesz, de Básti Juli fia, Puskás Samu is úgy érzi: felkészült az apaságra.
SZTÁRVILÁG
A középiskola elvégzése után tíz évvel került vissza a fiú szülővárosába, ahol előbb barátság, majd szerelem lett a volt diák és a még mindig pedagógusként dolgozó nő között.
SZTÁRVILÁG
Az egykori Nagy Ő szűkszavúan nyilatkozott a barna szépségről, aki állítólag csak egy barátja. Ugyanakkor az eseményre kézen fogva érkeztek...
SZTÁRVILÁG
A Szerelemkert című előadás a szerelem különböző formáit mutatja be néptánccal, egy látványos és érzelemdús estét ígérve a Nemzeti Táncszínházban.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető új kedvese olasz, bokszedző és mint kiderült, ő készítette fel a végül diadalmaskodó Miller Dávidot.
SZTÁRVILÁG
Éppen Szicíliát járják be fiatal kedvesével. Az egyik nyaralós fotón tűnt fel a hölgy gömbölyödő pocakja.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető augusztus közepén szakított a párjával, akivel 11 évig voltak együtt. Úgy tűnik, már újra rá is talált a szerelem.
SZTÁRVILÁG
A volt műsorvezető februárban vette el Vitray-Ivens Évát. A felesége most azt is felidézte, hogy indult a kapcsolatuk.
SZTÁRVILÁG
Nem véletlenül kerül ilyen sokba ez a luxus virágcsokor: állítólag ezek az igazán különleges rózsák akár három évig is kitartanak.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő az online társkereséssel is próbálkozott. Az első randin autogramot kért tőle egy férfi az unokáinak, de a második ilyen találkozója sem sült el jobban.
Népszerű
Ajánljuk