HÍREK
Jelentős kisebbségben voltak a szankciót ellenzők, a nagy részét a magyar kormánypárti képviselők adták.
HÍREK
A cseh kormány most azon fog dolgozni, hogy visszakapja a befizetett tőkéjét, és megkapja a banki tevékenységből származó részesedését.
HÍREK
Az orosz elnök csak Mariját és Jekatyerinát ismeri el saját gyerekeként, de egyikük sem viseli apjuk vezetéknevét.
HÍREK
Mario Draghi ugyanakkor azt mondja, észlelt változást Vlagyimir Putyin magatartásában közel egyórás telefonbeszélgetésük során.
HÍREK
Az átutalások továbbra is euróban és dollárban történnek, amit a szankciók által nem érintett Gazprom Banknál váltanak rubelre.
HÍREK
Az orosz elnök bejelentésére a februárban megkötött magyar gázszerződés feltételei is változnak.
HÍREK
A 2020-as elcsalt választás óta egyébként is korlátozások vannak érvényben Lukasenka országával szemben.
HÍREK
Az állami tévés hírcsatorna főszerkesztője pedig azt mondta, nem aggódik, kibírja párizsi utak nélkül is. De szerinte „senki nem harcol az ukránok ellen. Felszabadítjuk az ukránokat”.
HÍREK
Az összes orosz nagy bank nagy-britanniai vagyonát zárolják, lényegesen nagyobb összegről van szó, mint a teljes éves magyar GDP.
HÍREK
A korlátozó intézkedések többek között a vagyoni eszközök befagyasztását is jelentik, és a jegyzékbe vett személyekre uniós beutazási tilalom vonatkozik.
HÍREK
De az orosz miniszterelnök-helyettes és az alsóház 351 képviselője is szerepel az unió szankciós listáján, amelyet várhatóan még szerdán kihirdetnek.
Népszerű
Ajánljuk