SZEMPONT
Az egykori politikus ma a Pittyes kocsmát működteti a nyugati határszélen fekvő Velemben. Elmondta, járt-e nála Orbán Viktor, és azt is, miért indult el gyalog a háború kitörésekor Putyinhoz.
SZEMPONT
Több olyan tanár is felszólalt, akit polgári engedetlenség miatt bocsátottak el állásából az utóbbi időben.
SZEMPONT
Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja szerint szó volt a tanárok fizetéséről, de nem voltak egyértelmű kijelentések. Úgy vélte, hogy ez a nap nem az egyeztetésről szólt, hanem panasznap volt.
SZEMPONT
Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom alapítója, a Kölcsey Ferenc Gimnázium elbocsátott tanára szerint ez a fórum csak egy színjáték.
SZEMPONT
A szakszervezet tiltakozik, szerintük az egyik nemcsak döbbenetesen felháborító, hanem embertelen eljárás is, a másik pedig a munkavállalói jogok korlátozását jelenti.
SZEMPONT
A javaslattal az állam eltávolítja magától a felelősséget, és áttolja a polgárokra – mondta Köves Ferenc.
SZEMPONT
Az FKF belső levelezéséből az is kiderült, hogy a szelektív udvarok működését is veszélyeztetheti a kialakult helyzet, és több helyen a sitt átvételét is leállították.
SZEMPONT
Folytatódhatnak a tanársztrájkok is, de a legnagyobb baj, hogy a tanárhiány a helyettesítések, csoportösszevonások és óraelmaradások miatt rontja az oktatás minőségét - véli Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
SZEMPONT
A szakszervezet azt szeretné, hogy a hét utolsó napján az üzletek legfeljebb 12 óráig tarthassanak nyitva.
SZEMPONT
A tűzoltók szakszervezete szerint „ezek után mindenki megértené, ha Parragh László úr sűrű bocsánatkérések közepette visszavonulna a közéletből”.
SZEMPONT
Többek között a Starbucksot is célozták, hogy a cég ne szúrhasson ki a szakszervezetet szervező dolgozókkal.
SZEMPONT
Mint írják, a járművezetők kedvtelésből nem alázzák meg a társadalom perifériáján élő embereket. A szakszervezet szerint a hajléktalanok nagy része „agresszív, koszos, büdös, hangos”, és nemcsak az utasokat zavarják, de gyakran beszennyezik a járműveket is.
SZEMPONT
A MÁV-Volán-csoport szerint most fontos, hogy a vasúti személy- és áruszállítás biztosított legyen, a sztrájk pedig lassíthatja a jelenleg gördülékeny folyamatot.
SZEMPONT
A céljuk továbbra is a jelentős béremeléssel és a munkaterhek csökkentésével a tragikus mértéket öltött szakemberhiány enyhítése.
SZEMPONT
Egyoldalúan hajtott végre bérfejlesztést a nagyvállalat, amelynek mértéke azonban elfogadhatatlan a szakszervezet számára.
Népszerű
Ajánljuk